2012. szeptember 10., hétfő

Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület közleménye -


Lehetséges, hogy már hallottatok róla, az is lehet, hogy már ágáltatok is ellene egy bejegyzéssel vagy egyéb módon, de mivel ez a dolog a Szimplát is érintheti, nem mehetünk el mi sem szó nélkül mellette. Itt közöljük Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület közleményét Rogán Antal szórakozóhelyeket érintő törvény-módosítási javaslatával kapcsolatosan.

"A törvénymódosítási javaslat célja az, hogy a frekventált területeken működő, a turisták megkopasztásából élő, és esetenként illegális szexuális szolgáltatásokat nyújtó szórakozóhelyek, night clubok negatív turisztikai hatását megszüntesse. Az Egyesület elismeri, hogy ez egy létező probléma, ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a helyek ismertek, könnyen beazonosíthatók és nevesíthetők, lásd például az Amerikai Egyesület Államok budapesti nagykövetségének feketelistáját (http://hungary.usembassy.gov/tourist_advisory.html#clubs). A törvénymódosítási javaslat ezzel szemben ágyúval lő verébre, és számos olyan szórakozóhelyet is érint, melyek épp hogy élénkítő hatással bírnak a turizmusra és pozitív irányba befolyásolják hazánk és a főváros nemzetközi megítélését. Ilyenek a romkocsmák is, amelyek az egyik legfőbb turisztikai vonzerővel bírnak a hazánkba látogató 20-40 éves korosztály számára. A mára már hungarikumként emlegetett romkocsmák híre bejárta a nemzetközi sajtót, alig találni olyan Magyarországról szóló turisztikai ajánlót vagy beszámolót, ami ne említené ezeket a helyeket.


Tudomásunk szerint a módosító javaslat benyújtását nem előzte meg egyetlen vendéglátós-turisztikai szervezettel történt érdekegyeztető megbeszélés sem. Aggályosnak tartjuk azt is, hogy a közelmúlt botrányai után a módosított törvény ilyen nagy, a szórakozóhelyek működését befolyásoló hatalmat adna a frissen kinevezett rendőri vezetők kezébe.


Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület vezetése és a tag szórakozóhelyek képviselői nyitottak a véleménycserére Rogán Antallal, valamint az érintett önkormányzatok és a rendőrség képviselőivel.
Háttér: Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület (Azért7) 30, zömmel hetedik kerületi szórakozóhelyet és vendéglátóhelyet tömörítő szervezet, tagjai között megtalálható a Belső-Erzsébetvárosi romkocsmák döntő többsége. Az egyesület a hetedik kerület élővé és élhetővé tételével, érdekképviselettel és turisztikai információszolgáltatással foglalkozik, saját költségén vállalja a Kazinczy utca takarítását, nyilvános vécét üzemeltet a Klauzál téren és szorgalmazza a kerület kis utcáinak sétálóutcává nyilvánítását. A kerületi lakosság, az önkormányzat és a szórakozóhelyek közötti információáramlást, az érdekek összehangolását információs irodával és időről időre vitafórumok szervezésével segíti."

Osszátok  meg, ha Ti is fontosnak tartjátok a belvárosi helyeket, illetve ha támogatjátok, hogy párbeszéd alakuljon ki azért, hogy a lehető legjobb döntések születhessenek a jövőben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése