2014. december 1., hétfő

Budapest Katalógus-est a Szimpla kertben -


Egy éve, hogy a Budapest Katalógus útjára indult. A Budapest arcait és magát Budapestet is kicsit feltáró projekt 2014 novemberében indult: "

mely saját elmondása szerint azért jött létre, hogy "Életek, pillanatok, álmok, vágyak, olykor tragédiák" rögzülhessenek egy-egy képpel és rövid szövegekkel a facebookon. A naponta arcot bemutató oldal láthatóan arra törekszik, hogy egy egységes képi világgal és rövid, tömör, néhol egy-egy mini storyt, néhol csak egy mondatot kiragadó frappáns szöveggel igyekezzen a legkülönfélébb embereket megmutatni Budapest lakói és az ott megforduló személyek közül - kiegészítve a szövegek angol fordításával is mindezt, így bővítve az olvasótábort, megcélozva a lehetséges és tényleges budapesti látogatókat. "Budapest pont olyan színes, mint a lakói és a vendégei – az emberek, akik ellátogatnak hozzánk, vagy visszatérnek a helyekre, ahol már annyiszor jártak, és amiket az emlékezetükbe véstek." - olvasható a nyitó szövegben. A legizgalmasabb mindebben talán az, hogy bárki rátalálhat egy ismerős arcra, vagy konkrét ismerősre, és az a pillanat is eljöhet, amikor összefut azokkal, akik ezt a projektet csinálják és ő is bekerül a Budapest Katalógusba. Az oldal némi böngészése után láttunk már hip-hop énekest, modellt, költőt, olyan srácot, aki a thai boxért rajong vagy épp egy lányt, akit lenyűgöz minden, ami szecessziós"


A december 20-i esten fél 7-től elsőként egy beszélgetésre kerül sor, melynek természetesen Budapest lesz a központi témája, olyan, különféle területekről jövő, más-más témákban alkotó egyéniségek lesznek jelen, akiknek nagyon is összetett képük van a városról, s akik mind-mind, direkt vagy áttételes módon tesznek azért, hogy egy élhetőbb, sokszínűbb, izgalmasabb hely legyen Budapest. A beszélgetés résztvevői:


Káldi Emese, az Imagine Budapest vezetője
Térey János, költő, író, drámaíró, műfordító
Zsendovits Ábel, a Szimpla kert egyik tulajdonosa és az Azért7 egyesület elnöke
Moderátor: Mesterházy Fruzsina


20 órakor kiállítás nyílik a Budapest Katalógus első évének képeiből/arcaiból
A kiállítást megnyitja: Kálló Péter fotográfus


Az est zárásaként pedig a Gyík zenekar ad koncertet fél 9-től, akiknek november végén jelent meg első lemezük: http://www.gyikzenekar.com/

Helyszín: Szimpla kert (Kazinczy utca 14.)
Időpont: 2014. december 20. 18:30 - 22:30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése