2011. október 4., kedd

Szimpla10 – 10 év 10 napban, ünnepelj velünk!



A Szimpla abból a célból üzemel, hogy kiderüljön, lehet-e piaci alapon rétegkultúrát finanszírozni, kilátástalannak tűnő építkezéseket túlélni, kiegyensúlyozottan működő konyhát vinni, kertmoziban saját forgalmazású filmeket vetíteni, animációs filmfesztiválokat szervezni, meg ilyesmik. A válasz egyelőre: IGEN.

Ehhez a sok évvel ezelőtt írt egyetlen mondatunkhoz igyekszünk hűek maradni a mai napig.

Úgy döntöttünk, hogy ezt az elmúlt 10 évet egy 10 napos rendezvénysorozattal ünnepeljük meg. Megpróbálunk ebbe a 10 napba belesűríteni mindent, amitől Szimpla a Szimpla: kultúrát, zenét, filmeket, dizájnt, a bringás életérzést, civil megmozdulásokat, külföldieket, akik nálunk találtak otthonra, és Téged, kedves olvasó és Szimpla-vendég. Minden nap egy-egy téma köré szerveződik, amelyhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéseken vehetsz részt, játszhatsz értékes nyereményekért, vetítéseket tekinthetsz meg, kipróbálhatod magad, megismerkedhetsz érdekes emberekkel, vagy csak lazulhatsz egy sör mellett. (A részletes programot lásd keretes írásunkban.) A programok mellett minden nap hatalmas étel- és italakciókkal is várunk.

És ez még nem minden! Bemutatkozik a Szimpla Klubkártya, a jobb egyetemekről és a fesztiválokról már ismert fizetési forma, amit világszerte több nagyvárosban is használnak, most már nálunk is. Egy terminálon keresztül lehet rá pénzt tölteni (a későbbiekben már mobiltelefonról és internetről is), fizetéskor csak hozzá kell érinteni a kasszában lévő eszközhöz, beírni a vásárlás értékét, és már meg is történt a fizetés.
 
A kártya szeptember 16-án sikeresen debütált a berlini Szimplában és az éppen megnyílt Badehaus –Szimpla Musiksalonban. Október 5-étől pedig elérhető lesz a Szimpla Kertben, a Szimpla Kávézóban és a most nyíló váci Szimplavében is. Érdemes lesz első fecskeként kiváltani a kártyát, mert a Szimpla10 rendezvénysorozat alatt akár 50% kedvezményt is kaphatnak az újdonsült kártyatulajdonosok.



Programterv


5.
sze.
Szülinap – 0. nap
10 évesek lettünk. Sok emlékkel, tudással, szeretettel. A hely és a vendégek közös nevezője: „A Szimpla 2001 októbere óta üzemel abból a célból, hogy kiderüljön, lehet-e piaci alapon rétegkultúrát finanszírozni. A válasz egyelőre: igen.”
6.
cs.
Tizen Túliak Társasága – 1.nap
"Régen minden jobb volt", vagy csak mostanra standby állapotban vagy, de a fiatalok nem. A Szimplában működik a VII. kerület ifjúsági irodája, itt találkozik a Budapesti Ifjúsági Fórum. Sok civillel dolgozunk, főként fiatalokkal. Működik-e még a TTT? Megtekintjük. ___Feat Cseresznye Fellép a Matana
7.
p.
JátszóHáz Magyar kártya-, Rubik kocka-és játék nap – 2. nap
Rubik kocka tanítás, különleges kockák, Backgammon, Sakk, Ulti, Bridzs, Go, Pingpong, csocsó, kő-papír-olló bajnokság. Játssz és nyerj! ___Feat Rubik Kocka Rajongói Klub
8.
szo.
Kerékbár - Bringás nap gyerek-programokkal – 3.nap
Kétkeréken könnyebb a Szimplaságot csinálni, sőt mára a bringamozgalom is 10 éves. Lezárjuk az utcát és kint próbálunk ki mindent, ami kerékpár. Végre a gyerek is profitálhat abból, hogy te a barátaiddal találkozol. Nyerjen Ő is érmet. ____Feat Bringakonyha
9.
v.
Hangadó - Jammer nap – 4. nap
Ha van kedved te is szállj be! Akik 10 év alatt felléptek, vagy itt jammeltek a kertben, ide gyülekeznek. A Szimpla Records bemutatja az összeműködést! 21.00 órától a nagyérdeműt szórakoztatja hastáncshowjával, extra háttérvetítéssel Virág Judit és a Szimpla Varieté. ___Feat Szimpla Records
10.
h.
Homegary - Expat nap – 5. nap
Ki az, aki nálad is jobban tudja, mitől jó ez a város? Igen, egy expatriot. A Szimpla mindig többnyelvű és számos identitással áldott hely volt, a vendégek között a kultúraközvetítők az expatok. A mai nap az övék, Szt. István intelmei szeint is tőlük színesebb és gazdagabb a haza. Milyen ma expatként Budapesten élni. Befogad? Visszaküld? Megtűr? Válaszok hétfőn! ___Feat expats
11.
k.
Háztáji – 6. nap
FALUHÁZ A NAGYVÁROSBAN: Szimpla Háztáji Közösségi háztáji a budapesti vidéken: honnan vegyük a bátorságot? Festett tanyasi tojás, cimkétlenített nagyüzemi kolbász, őstermelőnek látszó nepperek az egyik oldalon, kiszolgáltatott kistermelők és nemlétező értékesítési lehetőségek a másikon. Honnan juthatunk mégis ehető, hiteles és tápláló élelmiszerekhez? Erre a kérdésre keressük a választ a téma néhány gyakorló szakértőjének segítségével. Nyílt, interaktív kerekasztal október 11-én kedden 7-től 9 óráig a Szimpla Kert emeletén. Az udvaron délután 5-től este 10-ig minimarket és esti piac - a nagymarosi Spájzplacc válogatott árusai kínálják őstermelői portékáikat. ___ Feat Spájzlacc  Fellép az Inner Spring Trio
12.
sze
Képmutatás – 7. nap
Super 8, Super 16 és super mai technikával készült filmekkel tisztelgünk az önkéntesek, amatőrök, profik, dokusok és nézőik előtt. Minden, amit még ma is érdemes nézni, minimális mozgóképhulladékkal. ___ Feat Todoroff
13.
cs
Külalak - Dizájn és kommunikációs nap – 8. nap
Lepsényi nyert Berlinben, Gyusza a legjobb, Kreát mindenkinek! Nem mindegy, mi az, ami körülvesz. Megmutatjuk, hogy miért. Mindenki aki számít a designban. ___Feat Szaffi
14.
p.
Civil stelázsi - mozgalmak napja+jótékonysági árverés – 9. nap
Magunkra számíthatunk például. Mozgalmak, egyesületek, ügyek, amelyek indulásához a Szimpla is hozzájárult. Mit adtak nekünk a rómaiak? Jótékonysági árverés, ezt-azt kalapács alá teszünk, a bevétel Erzsébetváros hátrányos helyzetű fiataljaié lesz. ___Feat NGO
15.
szo.
Gála – 10. nap
Mit is kívánjunk, talán még tíz évet, ilyesmi…nem világos, addig is egészségetekre, találkozzatok minél többet egymással és velünk, teenagerek lettünk, az nagy változás, szeressétek Kazinczyt és a belvárosi helyeket! ___Feat You!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése