2013. május 27., hétfő

Gyereknapi Piac - képgaléria

A hétvégi piac nemcsak a jól megszokott standokkal, finomságokkal, főzéssel várta a Szimplába látogatókat, hanem mivel erre a hétvégére esett a gyereknap, így fokozott gyermeknapi készültséggel vártuk a kicsiket - természetesen. 10-től kézműves foglalkozáson vehettek részt, illetve muffint díszíthettek a gyerekek az emeleten, valamint szintén 10-től egészen délig a Házi Lázi vetítésen nézhettek rajzfilmeket, amíg a szülők vásároltak. A hétvégi piacról íme egy képes összeállítás, hogy ezen a héten is legyen kedvetek jönni, nézelődni, vásárolni vagy épp ebédelni egy jót, amivel minden alkalommal egyben támogatást is nyújthattok a rászorulóknak!


Május 30-áig várjuk civil szervezetek pályázatát, vagy olyan magánszemélyét, akik civil szervezetek számára gyűjtenek: a pályázati intervallumban - 2013. júliusa és decembere között - 1 vagy 2 alkalmat nyerhetnek el, amikor a piac ideje alatt ebédet főzhetnek és ezt támogatói kasszás rendszerben ebben az esetben is a piacon értékesíthetik.

KÖZÖS LÁBOS pályázat: ITT


 








fotók: Todoroff Lázár és Szöllősi Mátyás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése