2013. szeptember 18., szerda

a Közös Lábos pályázatának nyertesei (1.)

A nemrég kiírt Közös Lábos pályázatunkkal kapcsolatosan megszületett a döntés, kik, mely szervezetek jöhetnek az elkövetkezendő időszakban a Szimpla Kerti Háztáji Piacra ételeket készíteni a látogatók számára - vagyis a számotokra. A civil szervezetek természetesen a befolyt összeget jótékony célra használják fel, és most be is mutatkoznak nektek, hogy tudjatok róla, pontosan mivel is foglalkoznak és hogyan s milyen irányba tevékenykednek. A Közös Lábos, ha valaki nem tudná: minden vasárnap, a Szimpla kerti Háztáji Piac keretein belül megvalósuló közösségi főzés. A kiírt pályázat nyertesei a pályázati intervallumban - 2013. júliusa és decembere között - 1 alkalmat nyernek el, amikor a piac ideje alatt ebédet főzhetnek és ezt támogatói kasszás rendszerben a piacon értékesíthetik. Íme két szervezet, mely biztosan ott lesz a Szimplában:


Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Az Egyesület 2005 óta azzal foglalkozik, hogy az élelmiszeriparban és kereskedelemben jelentkező élelmiszerfelesleget, ami minőségileg teljesen kifogástalan, de valamiért már nem eladható (pl. túlzott készletek hamarosan lejáró termékekből, húsvéti/karácsonyi szezonális áruk stb.) összegyűjtjük, és partnereinken keresztül rászorulókhoz juttatjuk el. Így ezek a – teljesen rendben lévő, fogyasztható – ételek nem a kukákban végzik, hanem rászoruló emberek asztalára kerülnek. Annak köszönhetően, hogy nem vesszük, hanem „mentjük” az ételt, és jellemzően önkéntesek dolgoznak a szervezetben, nagyon hatékonyan tudunk működni, 1 Ft működési költségből 30 Ft értékű élelmiszersegélyt teremtve. Évente kb. 6000 tonna élelmiszert mozgatunk meg, juttatunk el rászorulókhoz.


Magyar Hospice Alapítvány

Az Alapítvány több, mint húsz éve dolgozik azért, hogy a daganatos betegek lehetőleg az otthonukban kaphassanak teljes körű egészségügyi ellátást, lelki támogatást. Meggyőződésünk, hogy a betegekhez való szeretetteljes odafordulás értelemmel és tartalommal töltheti meg az élet utolsó szakaszát is.
A hospice ellátás alapelvei:
- a beteg életminőségének javítása
- fájdalomcsillapítás, tüneti kezelés
- az emberi méltóság tisztelete
- családtagok érzelmi támogatása
A hospice ellátás mindenki számára térítésmentes.


A Szimpla Háztáji piac a facebookon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése