2014. január 17., péntek

Színház - Csikós Attila: Trió

Egy próbateremben három muzsikus gyakorol nap mint nap összezárva. Két hegedűs és egy csellista, két nő és egy férfi. Az első hegedűs, Brúnó évek óta viszonyt folytat a csellistával, Juliette-tel, mely kapcsolatról feleségének, Annának, a trió második hegedűsének természetesen fogalma sincs. Egy este azonban a két nő számára világossá válik helyzetük, s az is, hogy nem azt az életet élik, amit elterveztek maguknak annak idején. Juliette inkább lenne békés, nyugodt életű feleség, mint kalandos szerelmi kalandokban magát égető művész, Anna pedig a legkevésbé vágyik az otthont nyújtó feleség szerepre, amikor igazi vágya, hogy valóban nagy művész legyen. 
A darab már látható volt a Sötétkamra színpadán, 2012-ben a Békéscsabai Jókai Színház drámapályázatán Zalán Tibor rendezésében közönségdíjat és a legjobb rendezés díját nyerte, 2013-ban pedig Kőváry Katalin rendezésében rádiójáték készült belőle. 
A mostani felolvasó színházi produkcióban Fazakas Júlia, Szabó Márta, Sediánszky Nóra és Menszátor Héresz Attila előadásában lesz látható.

időpont: 2014. január 30. 19 óra
helyszín: Szimpla Kávézó (Kertész utca 48.)



Részlet

Anna Hullámzik a tenger, kéken, mint a tinta... (iszik) 
Juliette És messze egy vitorlás...
Anna Na persze, a vitorlás... Anélkül szart sem ér! Most mi van? Egyetértek.
Juliette Akkor jó. Értem jön.
Anna Engem kint hagysz a parton?
Juliette Értünk... Két fess kapitány, fehér egyenruhában...
Anna Melyik vitorlásnak van két kapitánya?
Juliette Egy nagynak, cseszd meg, egy kurva nagynak! Nem mindegy, ha álom?
Anna Akkor jó, ha van... Kormányossal nem érem be...
Juliette Aztán kivisznek minket a vízre, a habok nyaldossák a lábunk, ami kilóg a csónakból, halak dobják fel magukat, a pikkelyükön megcsillan a bíbor, sárgáslila ég... A hajón már szól a zene...
Anna Nyilván itt is Chopin... 
Juliette Gyertyák égnek az árbocok körül, és a taton egy nagy ágy, megvetve...
Anna Te nem éhes vagy... Te...te, te, te...
Juliette Ki ne mondd!
Anna Pedig úgyis az a vége, hogy megdugnak és otthagynak egyedül a nyílt vízen. Jó étvágyat a homárodhoz... Mindig ez a vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése