2012. június 25., hétfő

Heti programok a Kertben -

június 25-július 1

Hétfő

Ismét csak egy olyan hétfő este elé nézünk, amikor is 35 mm-es, a '60-as, '70-es és '80-as évekből származó, igazán kuriózumnak számító kisfilmeket, reklámfilmeket tekinthettek meg itt a Kertben. ne hagyjátok ki most sem, ha már voltatok és bejött a dolog - ha pedig még nem jártatok ilyen eseményen a Szimplában, akkor gyertek, mert nagyon eredeti cuccokat vetítünk!

  
Kedd


26-án, kedden The Qualitons-koncert lesz, ahol is táncmulatság készül, amihez Ők adnak akusztikus segédletet, meghatározva a kéz-láblóbálás irányát. Lehet feneket riszálni, ugrálni, szélesmosollyal fejetrázni vagy csak csukott szemmel élvezni, ahogy a zenészek a retrohullámon beszörföznek. Funk, rock, pszichedélia keveredik, grúvok pörögnek, mi pedig átcsörögjük az éjszakát. Valahogy így lesz ez vagy talán még színesebben is, de mindenesetre örülünk, hogy jön a The Quatlitons, mert az mindig jó.


Csütörtök
 
Ezen a napon sem fogtok unatkozni, a Polish Coffee, egy remek trió érkezik a Szimplába, hogy elkápráztasson Benneteket, gyertek és hallgassátok ezt a vidám hippi-utacazenész csapatot, akik külön utakon, de mindannyian Magyarországra csöppentek a messzi Amerikából.


Robert (tangóharmonika) felmenőinek útja még Lengyelországban kezdődött, Kjartan (hegedű) norvég gyökerekkel bír, és talán Laura (gitár) sem az apacsok gyermeke. Budapesten találkoztak össze, és így a zenéjük is vegyes, táplálkozik az amerikai hagyományokból, mint a swing vagy a folk, de azóta magyar népzenei elemeket is beemeltek a műsorukba. A koncertek vidáman, kedvesen telnek, mint amilyen kedves és vidám emberek ők hárman.


Péntek

Pénteken a hagyományosnak ugyan nem mondható, de heti rendszerességgel Dj Mono Tandem vezérletével irányított buli most is megrendezésre kerül. 21 órakor kezdünk, de nyugodtan jöhettek előbb is, később is - a Szimpla hajnali négyig egészen biztosan nyitva tart!


Szombat




A Szimpla CERUZA GYUSZA június hónapban is meghirdeti képregény- és karikatúra-rajzoló pályázatát; az elsődleges cél: egy állandó képregény és karikatúra magazin indítása. A részletek a link mögött. (http://ceruzagyusza.blogspot.com/)
Jó rajzolást Mindenkinek!

Vasárnap



Biztosan hallottatok már róla, de ha nem, most ismét felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy Júniustól minden vasárnap háztáji piacot működtetünk majd itt a Szimplában, ahol a legfinomabb és leginkább minőségi csemegéket kóstolhatjátok/vásárolhatjátok meg. Ne habozzatok eljönni, hogy végre elkezdjetek egészségesen élni, amennyire csak lehet!

És íme egy felhívás azoknak, akik netán tevékenyen részt vennének az árusításban-értékesítésben és a piac szélesebb körűvé tételében:



Hazánkban az élelmiszerboltokat elárasztja a silány tömegáru, amelynek gyakran sokezer kilométert kell megtennie, amíg a standokra kerül. Az egészséges, friss élelmiszerre vágyó vásárló szinte hiába keres tájjellegű termékeket. A családi gazdaságok lassan kiszorulnak a hazai piacokról, sok gazda pedig az értékesítés nehézségei láttán felhagy a termeléssel. Mindannyiunk érdeke, hogy ez ne így legyen! Országszerte egyre többen próbálkoznak termelői piacok létrehozásával, ám e kezdeményezések útjában is rengeteg akadály áll.

A termelői piac mozgalom bátorítására és népszerűsítésére elhatároztuk, hogy SZIMPLÁN VÁSÁRNAP néven, vasárnaponként háztáji piacot fogunk működtetni Budapest szívében, a hetedik kerületben. A hazai és külföldi fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Szimpla Kertben (Budapest, Kazinczy u. 14.), június 10-én, reggel 9-kor megnyitja kapuit a termelői vásár. A működtetésért Az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület (AZÉRT 7) és a sikeres nagymarosi piacot működtető Agri Kulti Pjt felel. A környék lakói és idegenforgalma, a jó minőségű, hazai élelmiszer iránti növekvő igény alapján forgalmas vásárban reménykedünk, termelők és fogyasztók megelégedésére.
A siker a gazdákon is múlik: sikerül-e összefognunk, hogy a maga ínycsiklandó sokféleségében mutassuk be a hazai családi gazdaságok kínálatát? Számítunk ebben az Ön hozzájárulására is: kérjük, hozza el saját portékáját vasárnaponként a Szimpla kertbe!

A piacon csak általunk regisztrált, megbízható termelőktől származó élelmiszert forgalmazunk. Tőkehús és nyers haltermékek kivételével minden olyan terméket várunk, melyeknek a fogyasztók számára történő értékesítését a jogszabályok lehetővé teszik. Célunk, hogy vásárlóink valóban hiteles termelőkkel és ne a nagybani piac viszonteladóival és termékeivel találkozzanak.


Ha szeretné a vásáron saját termékeit értékesíteni, részletesebb információkért, kérjük keressen minket az alábbi címeken vagy telefonszámokon:

a szervezők elérhetőségei:

Bertényi Gábor, bert@szimpla.hu 20/3192-225
Kajner Péter, kajnerp@mail.interware.hu 30/5979-119


Találkozunk minden vasárnap a Kertben!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése