2012. június 19., kedd

A Szimpla Balaton Camp és egy verseskönyv a RádioQ-n -

Minden kedden, 19 órás kezdettel hallgathatjátok online a RádióQ-n (www.radioq.hu) a Kultúra utcája című műsort. Nem nagy titkot árulunk el azzal, hogy a Szimplának is sok köze van ezen blokkhoz, már csak azért is, mert az általatok már oly jól ismert Zsuffa Péter (zenei idegenvezető) irányítja a műsort. A címből is kikövetkeztethető, hogy kulturális alapokon nyugszik ez az egy óra keddenként; szó van/lesz mindenféle eseményről, koncertekről, irodalomról, zenéről és még lehetne sorolni - Zsuffa interjúvol, kérdez, és válaszol is, ha kell, mindent bevet, hogy új dolgokra világítson rá, érdekesebbnél érdekesebb történésekre hívja fel a figyelmet.
 
Ezen héten három téma is várható: elsőként a Szimpla Balaton Camp, mely július közepétől indul be a Balaton-Felvidéken, Páécselyen. Terék Nándor, aki a fő szervezője a dolognak, a műsorban minden hasznos és kötelező információt elmond majd, beavat Benneteket a részletekbe, hogyan, milyen módon tudtok eljutni az elsősorban sporttáborként funkcionáló új Szimpla-egységbe. A tábornak van persze facebook-oldala is, addig is, kettintsatok oda, nézelődjetek, ismerkedjetek vele. SzimplaBalatonCamp


Beszélgetünk a blogról is, hogy miért is indult, hogyan egészíti ki a többi szimplás felületet, és ilyesmik. Valamint szó lesz egy verseskönyvről, Szöllősi Mátyás Állapotok című, a Kalligram kiadónál megjelent könyvéről,
 
mely még decemberben került bemutatásra a Kertben (Szimplablog/Állapotok) - azóta eltelt fél év, megnézzük, hogyan alakul egy szépirodalmi könyv sorsa, mennyire hányattatott, hogyan viszonyulnak hozzá meg hasonlók.
Itt olvashattok is a könyvről Ambroozia.hu 

Hallgassátok ezen a kedden is a Kultúra utcáját a RádioQ-n!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése