A sétáló Kazinczy - Francesca Menichelli makettje a Kazinczy utcáról

Az Élő Erzsé-betvárosért Egyesület most már évek óta küzd azért, hogy a Kultúra utcája, vagyis a Kazinczy utca sétálóutca legyen. Évente több demonstrációval, utcafesztivállal igyekszik felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy egy ilyen – a helyiek és a turisták által is gyakran látogatott – meglehetősen frekventált helyszínnek milyen jót tenne, ha az autóforgalom elkerülné, és ha a gyalogosoké, bringásoké lehetne a nap 24 órájában.

Idén is megrendezésre kerül május 7-én a Madarak és Fák napja, ahol gyerekprogramoktól, koncertektől, faültetéstől, vagy akár a Madártani Egyesület bemutatójától lesz sokkal barátibb, zöldebb, élhetőbb az utca, és Belső-Erzsébetvárosnak ez a része. Ebből az alkalomból egy olasz tervező, Francesca Menichelli egy különleges, a Kazinczy utcát bemutató, azt sajátos értelmezésben feltáró makettet készített, amit a Szimpla kert egyik, a Kazinczyra nyíló ablakában bárki megtekinthet május elejétől kezdve. Francesca két éve él Budapesten, turistaként érkezett ide, de mint sokaknak – hallottunk bizony már hasonló esetről – neki is nagyon megtetszett a város, annak léptékei, építészete, pezsgése, és bizony itt ragadt. Ehhez járul persze az is, hogy azóta a szerelem is utolérte nálunk, így most már hosszútávon tervez, amit ezzel a projekttel is nyilvánvalóvá tett. Tervezőként számos olyan kezdeményezésben rész vett, ahol különböző terveken, maketteken keresztül igyekezett összefoglalni, megmutatni, érthetővé és értelmezhetővé tenni olyan dolgokat, melyek a nagyobb lépték miatt, ahogyan azt beszélgetésünk folyamán elmondta, nem biztos, hogy minden tekintetben érthetők vagy értelmezhetők a nagyközönség számára. A mostani, a Kazinczy utcáról készült makettjének egyfajta előképe volt például, hogy egy magazin számára egyetlen képbe próbálta besűríteni Budapest „romkocsma”-kultúrájának lényegét, annak hangulatát, belső világát, mely olyan jól sikerült, hogy címlapfotó lett belőle.

A mostani makett alapötlete abból a szándékból ered, mondta el Francesca, hogy a Kazinczy utca sétálóutca lehessen, amire - a hasonló tematikájú utcák esetén - Nyugat-Európában számos példa van. Korábbi munkái alapján egyértelművé vált számára, hogy egy közösség, egy stílus bemutatása efféle eszközökkel, milyen hatásos tud lenni; és arra törekedett, hogy egy néhány négyzetméternyi területre sűrítse be azt a miliőt, melyet elsősorban a romkocsmának nevezett vendéglátóipari egységek teremtenek meg. Hangsúlyozta a beszélgetés alatt, hogy számára nemcsak tervezőként volt érdekes, hogy minden egyes, a maketten fellelhető helynek sajátos ízt adjon, és annak belső világát sikerüljön a saját látásmódján keresztül visszaadni, hanem maga a kezdeményezés is fontos, hiszen mióta itt él, sok időt tölt a környéken és meggyőződése, hogy jót tenne ez a fajta változás az utcának és a kerületnek.

Röviden mesélt a makett elkészítéséről is, amelyen majdnem két hónapig dolgozott. Több mint tízféle anyagot; fát, habkartont, műanyagot, üveget stb. felhasználva próbálta kialakítani a valós látvány és a saját elképzelése alapján, hogy milyen is lenne a Kazinczy sétálóutcaként. Fontos volt számára, hogy makett azért elsősorban egy művészeti alkotás, tehát nem egy az egyben próbálta lemásolni a helyeket, hanem úgy igyekezett megalkotni azoknak belső terét, ahogy benne él, azzal a szándékkal, hogy mindegyiknek sajátos világot, enteriőrt adjon. Nagy tapasztalat volt számára, ahogy elmondta, mindegyik utcalezárás, és amikor látta, hogy a gyerekek, a fiatalok, a bringások, vagy épp azok, akik ezért az ügyért küzdenek, hogyan veszik „birtokukba” az utcát.

Május 7-én számos programmal vár benneteket a sétáló Kazinczy utca. Gyertek el és nézzétek meg Francesca különleges makettjét, hallgassátok meg a koncerteket, próbáljátok ki a hangszereket, rajzoljatok karikatúrákat, látogassátok meg a Madárrá átváltoztató Műhelyt és így tovább. Találkozunk szombaton!

fotók: Szöllősi Mátyás és Todoroff Lázár

szöveg: Szöllősi Mátyás 

Legyen Sétálóutca a Kazinczy (1. rész)

Mi lenne, ha létezne Budapesten egy olyan utca, ahol a hét minden napján érdemes megfordulni? Ahol a szórakozást nemcsak az jelenti, hogy részeg turisták szambáznak ide-oda, hanem utcafesztiválok, háztáji piac, ingyenes koncertek, Élő Könyvtár, faültetés, a legkülönfélébb gyerekprogramok várják a mindenféle korú érdeklődőket? S ahol a vendéglátóhelyek nemcsak az eladott sörben mérik a siker szintjét, hanem abban is, hogy hány kiállítást tudtak szervezni egy évben, van-e alternatív színházi kezdeményezésük, indítottak-e olyan versenyt, ahol az eddig be nem futott, de szuper bandák mutathatják be zenei tudásukat; működik-e olyan program a falai között, ahol képesek megmutatni az emberek számára, hogy a különféle társadalmi rétegek miként élnek egymás mellett, s hogy egy itt élő szír vagy afgán miként illeszkedett be mondjuk Budapest életébe, vagy hogy egy vak ember hogyan boldogul nap mint nap a tömegközlekedés forgatagában; esetleg létrehoztak-e olyan közösségi teret, ahol őstermelők árulják a maguk portékáját és olyan minőség alapanyagokból készült finomságokkal látják el a városi arcokat, hogy azoknak hétről-hétre leesik az álluk – igen, van egy ilyen hely Budapesten, méghozzá a Kazinczy utca.

Sokan emlékeznek még bizonyára a '90-es évekre, amikor ez a helye a városnak bizony igen szürke és elhagyatott volt. Mára ez nemcsak hogy megváltozott, de olyan hellyé vált maga Erzsébetváros is, mely nemcsak hogy fogalom lett, akár világszerte, de olyan tevékenységek színhelye, melyek nem kizárólag a kocsmaturizmussal függnek össze. Ellátókert, Mika Tivadar Mulató, Kőleves, Szimpla kert, mind mind olyan vendéglátóhelyek a 7. kerületben, azon belül is a Kazinczyban, akik fontosnak érzik, hogy ne csak „kivegyenek” ebből a sikertörténetből, hanem vissza is adjanak a városnak mindabból, amit ők kaptak. Ebben a most induló sorozatban igyekszünk összeszedni, hogy az elmúlt év programjai, utcafesztiváljai, flashmobjai, egyéb, spontán vagy nagyon is tervezett eseményei miatt hányan fordultak meg a Kazinczy utcában, hány olyan program futott, ami akár a városfejlesztéssel, a zöldterületek növelésével, a hajléktalan kérdés rendezésével, a szemétszállítás problematikájával, műemlékvédelemmel, a kerületek közti kommunikációval és a Kazinczy utca sétálóutcává válásával függ össze.

Nem egyszer meglepődve, és kissé csalódottan vettük észre, hogy a hivatalos szervek is úgy kommunikálják a Kazinczy utcában működő helyek tevékenységét, hogy az kizárólag a kocsmaturizmusról szól, az említett eladott sörről és a külföldek itatásáról, holott kezdettől fogva hangsúlyt fektetett nem egy vendéglátóhely arra, hogy ne csak este 8 után legyen érdekes betérni a Kazinczy utcába; tesszük hozzá, sikerrel. Igyekszünk összeszedni azokat az érveket, mely amellett szólnak, hogy egy ilyen összetett közösségi térben milyen fontos lenne az – ami Európa más országaiban természetesnek mondható –, hogy ott, ahol napi tízezer ember fordul meg gyalogosan vagy biciklin ülve, ne az autókat kelljen kerülgetni, akik a nem létező járdán parkolnak vagy haladnak keresztül. Szeretnék felmutatni, hogy olyan tér alakult ki a város belső területén, mely megérett arra, hogy ne csak hangulatát tekintve legyen önálló, de közlekedését tekintve is olyan funkciókat kapjon, melyek összhangban vannak azzal, ami az elmúlt bő tíz évben a Kazinczyban történt. 

Ha ti is úgy érzitek, hogy megérett arra a Kultúra utcája, hogy Sétálóutca legyen, olvassatok minket, mondjátok el véleményeteket, ti min változtatnátok, hogyan képzelitek el akár a közlekedést, és írjátok alá a petíciónkat, hogy a Kazinczy utca végre valóban sétálóutca lehessen. Legyen sétáló a Kazinczy!

fotók: Szöllősi Mátyás

Kazinczy nyílt fórum - beszélgetés Budapest és Erzsébetváros jövőjéről

Az idei autómentes gyereknap keretein belül megrendezett első Kazinczy Nyílt Fórumon számos izgalmas kérdés felvetődött; reméljük, hogy folytatódhat a beszélgetés, és egy sorozattá nőheti ki magát a kezdeményezés. Az első alkalom összefoglalója: 

Az Élő Erzsébetváros Egyesület szervezésében került megrendezésre az az urbanisztikai fórum, mely az alábbi (http://goo.gl/X9IElS) cikkből kiindulva igyekezett Erzsébetváros, de valójában az egész város belső folyamataival, várható jövőjével kapcsolatos kérdésekre reflektálni. A Kazinczy utcában, szeptember 20-án tartott Autómentes Gyereknap keretein belül lezajlott fórumon Saly Noémi várostörténész, Olt Gergely szociológus, Kádár Bálint építész, a Kortárs Építészeti Központ Munkatársa és Horn Gabi, az Óvás! Egyesület képviselője vett részt, s amelyet Zsendovits Ábel, az Azért7 Egyesület elnöke vezetett. Első kérdésként az fogalmazódott meg, hogy: Hol is vagyunk most?

Saly Noémi röviden vázolta a történeti hátteret, vagyis hogy miként vált Erzsébetváros jelentős városrésszé Budapesten. A történész hangsúlyozta: elég messzire kell visszamenni ahhoz, hogy (Buda)Pest város történetét áttekintsük. Ami Erzsébetvárost illeti, a kereskedelem beindulása – Lipót Császár idejében –, volt a döntő. És a városnak ezen a területén alakult ki az a kereskedelmi központ, ami – persze egy más formában, de – a kétezres évektől kezdve, például a Romkocsmák megnyitásával párhuzamosan, újra kialakulóban, fejlődőben van. Azok a funkciók, melyek két évszázadon át megvoltak a Király utcában és környékén, egy fél évszázadnyi pauza után most újraszerveződnek; egy olyan helyszínen, ahol a mezőgazdaság és az ipar helyett mindig is a szolgáltatások, a „pénz-költés” dominált.

Olt Gergő már a kétezres évek újraéledéséről beszélt. Illetve arról a tendenciáról, mely a '90-es éveket meghatározta helyi szinten. Mégpedig, hogy azok maradtak az itteni bérházakban, akiknek – főleg anyagi okok miatt – nem volt lehetősége az akkori modernebb, új építésű házakba költözni. Tehát a gentrifikáció, amelyre az önkormányzat, és az egyéb szervezetek számítottak, nem következett be a '90-es években, annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki erről beszélt majd' egy évtizedig. Köszönhető ez annak is, mondta el, hogy sok önkormányzati bérlakás található Erzsébetvárosban, és az, hogy ezeket nem adták el a helyi lakóknak, elsősorban a Madách-sétány kialakításával kapcsolatos tervekkel függött össze, mely aztán nem következett be. A rehabilitációs folyamatok csak a kétezres évektől indultak be. Ennek következményeként az önkormányzat kiürített bizonyos házakat, amik aztán sokáig üresen álltak, és lehetősége nyílt, például a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek, hogy valamit kezdjenek velük. Az épületek persze befektetők kezébe kerültek, emelte ki Olt Gergő, hozzátéve még, hogy érdemes vizsgálni, hogyan (pl. Hunvald-ügy), s hogy kikhez is kerültek ezek az ingatlanok. A kérdésre pedig, hogy hol is vagyunk most, a szociológus úgy válaszolt, hogy elsősorban egy megszakadt gentrifikációjú helyen, ahol az átmeneti funkciónak gondolt „bulinegyeddé” válás tulajdonképpen állandóvá vált.

Kádár Bálint két elemmel egészítette ki a két hozzászólást. Az egyik a térbeli, morfológiai gát. Vagyis hogy Józsefváros mellett Erzsébetváros a legsűrűbben lakott területe a városnak, illetve hogy a turizmus fellendülésével egészen új arculatot és funkció(ka)t kapott a városnak ez a része. A turizmus „meglepő” módon vette birtokba az erzsébetvárosi részt, melynek veszélyei is vannak: példának hozva Velencét, ahol egyfajta kiüresedés figyelhető meg, vagyis a turisták által ott töltött idő annyira lerövidül, hogy a vendég éjszakák száma drasztikusan lecsökkent, s így az elköltött pénz mennyisége is, a kulturális programok látogatottsága stb. De hasonló a helyzet már Prágával is, tette hozzá. Ezek olyan „Disney-landek”, melyek gazdaságilag fenntarthatatlanok.

Hosszú vita folyt a beszélgetésen arról, hogy mennyiben érinti ez a probléma Budapestet, azon belül is Erzsébetvárost, és hol van az a határ, az az embermennyiség, amikor ez a folyamat már visszafordíthatatlanná válik. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy Budapest adottságai egészen mások, mint az említett városoké. Szükség volna azonban azokra a – például a városvezetés által elkészített, esetleg a többi szereplővel (kulturális résztvevőkkel, vendéglátóhelyek vezetőivel, építészekkel, civil szervezetekkel stb.) – közösen kidolgozott alapokra, melyek az ilyen és ehhez hasonló folyamatokat szabályozni tudják. Kádár Bálint úgy fogalmazott, hogy 2013 óta ez változás, és annak felgyorsulása aggasztóvá vált.

Olt Gergő hangsúlyozta, hogy természetesen ez a dolog is „csak” nézőpont kérdése, hiszen vannak szereplők, akiknek ezek a folyamatok kifejezetten jövedelmezők, és nem feltétlenül törődnek a hosszú távú következményekkel. Vannak olyanok, akiknek szintén jövedelmező, de törődnek vele, és igyekeznek óvintézkedéseket tenni. És vannak azok, akik – például lakóként – kifejezetten hátrányát látják mondjuk annak, ami Belső-Erzsébetvárosban zajlik, és jogosan tiltakoznak a „bulinegyed” ellen. „Hozzátartozik ehhez az is – mely szintén a vitaindító cikkhez kapcsolódik –, hogy a lakásárak drágulása, és a bérleti díjak égbe szökése miatt maga a lakások fenntarthatósága is problémássá vált. És mivel a drágulás az egész városra igaz, így – egy 2015-ös felmérés szerint – a város külsőbb kerületeiben sem talál(ná)nak a most itt lakók megfelelő és megfizethető ingatlanokat a maguk számára. Ez egy traumatikus változás, akárhogy is.”

Zsendovits Ábel ezt követően arról érdeklődött, hogy milyen volna az a városkép a jövőben, milyen volna az a mix, mely mindezeket egyfajta egyensúlyba hozhatja. Hogyan kellene kinéznie Budapestnek, mondjuk 10 év múlva?

Horn Gabriella arról a tervhiányról beszélt, ami a műemlékvédelemben mutatkozik meg. Elmondása szerint a városnak, a városvezetésnek nincsen koncepciója arra nézve, hogy Budapest (egyedülálló) épületállományát miként lehetne megvédeni, rendben tartani. Vannak például olyan vendéglátósok, romkocsma-tulajdonosok, akik fordítanak erre pénzt-energiát, de sajnos ez nem mondható el mindenkiről, és nem is várható el teljes mértékben. Ez a szegmens pedig igazán fontos abból a szempontból, hogyan is fest majd Budapest akár tíz-húsz évvel később.

Abban minden beszélgetőpartner egyetértett, hogy nem érezni városlakóként, hogy a városvezetés partner lenne azoknak a területeknek a (tovább)fejlesztésében, és az azokkal kapcsolatban kialakuló problémák kezelésében, melyek egyébként pénzt, hírnevet, arculatot alakítanak ki a város számára – lásd Belső-Erzsébetváros helyzete. A műemlékvédelmi törvény hiányosságai, illetve a szabályok be nem tatása is jól mutatja, hogy a város arculatának formálása – városvezetési, önkormányzati szempontból – meglehetősen hiányos, problematikus. Saly Noémi arról beszélt, hogy más európai országokban, ha valaki – egy vállalkozó, befektető – rendbe tesz egy műemlékvédelem alatt álló házat, akkor adókedvezményben részesül. És a városvezetés értékeli, hogy önerőből újított fel egy, a közösség számára fontos épületet. Itthon inkább a műemlékvédelem ellehetetlenítése zajlik, s ráadásul a legtöbb befektetőnek nem áll érdekében, hogy mindezzel foglalkozzon, tette hozzá.

Olt Gergő példaként szintén Bécset említette az élhetőség, a jövőkép szempontjából. Mégpedig, hogy ott megvan az a támogatási rendszer, mely lehetővé teszi a helyiek számára, hogy elérhetővé váljanak az ingatlanok, s ami a kiüresedés folyamatoknak egyértelműen gátat szab.

Kádár Bálint zárásként arról beszélt, hogy Budapest alapvetően egy jó hely, amelynek lehetősége van, hogy azokat a hibákat elkerülje, melyeket a korábban említett városok elkövettek. Földrajzi fekvése, szerkezete, épületállománya, kulturális sokszínűsége miatt kialakítható (lenne), hogy egyszerre lakjanak itt a családok, idejöjjenek a turisták szórakozni, a vállalkozók is dolgozhassanak, s azok a szegényebb rétegek is érvényesülni tudjanak, akikről szintén szó volt. Az erőforrások rendelkezésre állnak. Ami viszont nagyon fontos: hogy a helyiek magukénak érezzék a várost. Vagyis ne történjen meg az identitásvesztés, hogy a város kiüresedik azok számára, akiké valójában. „Budapest izgalmas hely, ez az előnye például Béccsel szemben. És előtte áll azoknak a hibáknak még, melyek tönkre vághatják adottságait.”

Saly Noémi is ezt a gondolatot erősítette; „Az a jó város, ahol a „bennszülött” jól érzi magát. Azt lenne jó eléri, kikényszeríteni a mindenkori vezetésből – a turizmus átgondolt erősítése mellett –, hogy a városlakók igényei kerüljenek előtérbe.”

fotó és szöveg: Szöllősi Mátyás

Amikor sétáló a Kazinczy - képgaléria

Sétálóutca volt a Kazinczy, hacsak egy napra is, de az volt, és de jó is volt - bárcsak az lehetne most már mindig! Sok emberrel beszélgettünk 20-án vasárnap a programok közepette, gyűjtötte is az Azért7 Egyesület az aláírásokat, és csak még jobban megerősödhetett mindenkiben, aki az utcában járt ezen a napon, hogy kell nekünk az autómentesség, szükség van arra a szabadságra, arra a kötetlenségre, arra az érzésre, hogy nem azért kell körbenéznünk, merthogy egy autó vagy kisbusz (jó esetben) negyvennel elhúz majd mellettünk, hanem azért, mert programok vannak az utcában; koncertek, játszóház, sütés-főzés, faültetés, rajzverseny és még sok minden más. Miből is állna ez? Mi olyan nehéz ezen, miért is nem valósulhat meg? Bonyolult volna átszervezni a forgalmat? Megteremteni a lehetőséget, hogy az ide látogató napi több ezer ember szabadon mozoghasson? Valószínűleg nem, ez egyszerűen egy döntés, egy szándék kérdése, ami egyelőre csak félig-meddig van meg, ami ugye - jól tudjuk - nem elég. Bizonyára, azok közül akik ezt olvassák majd, sokan jártak már a Kazinczy utcában és környékén, talán a szeptember 20-i Autómentes Gyermeknapon is. Arra kérünk benneteket, hogy amennyiben szeretnétek, hogy tényleg sétálóutca legyen a Kultúra utcája, gyertek, és a Szimpla Háztájiban vagy akár a Szimplában írjátok alá a petíciónkat. Addig is, itt egy videó és egy képgaléria a vasárnapi napról! Szuper volt! Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek!

videó: Todoroff Lázár / fotók: Szöllősi Mátyás

Vasárnap újra autómentes a Kazinczy!

Idén is, szeptember 20-án újra sétálóutca lesz egy teljes napra a Kazinczy utca. Számtalan programmal várnak benneteket az utcában működő helyek. A tavalyi napról válogattunk össze pár képet kedvcsinálónak. Reméljük, jó idő lesz, és eljöttök most vasárnap is! Itt találjátok a facebook-eseményt, és benne minden programot! Találkozzunk a Kazinczyban vasárnap!

fotók: Szöllősi Mátyás és Todoroff Lázár

Autómentes Nap ismét a Kazinczyban -

Talán nincs is olyan ember ma Budapesten, aki ne ismerné a Kazinczy utcát. És nem csak a névadó nagy költő, nyelvújító személye miatt, hanem az utcában évek óta zajló vendéglátós, kulturális, összművészeti tevékenység miatt.

Sokan tudják, hogy az utcában nemcsak egyszerű vendéglátóhelyek működnek, hiszen azoknak belsejében koncertek, kiállítások, háztáji piac, különféle vásárok várják a szórakozni és kulturálódni vágyókat. A Kazinczy, a Kultúra utcája, és a benne működő vendéglátóhelyek elhivatottak abban a tekintetben, hogy a belváros ezen kis szeglete példát mutasson, hogy miként lehet kialakítani egy élhetőbb, gyermek-, és felnőtt-barátabb, zöldebb, madárcsicsergősebb környezetet. Évek óta küzdenek azért, hogy a Kazinczy utcai autós forgalom csökkentésével tényleg egy európai szintű, az itt élők és a külföldiek számára is gondtalanul használható tér jöhessen létre, amely jelen pillanatban az áthaladó autóforgalom miatt sokszor élhetetlennek bizonyul. Számos európai városban megtalálhatók az efféle terek, miért pont itt, Budapesten ne lenne rá szükség?

A mindennapos kulturális tevékenység mellett az elmúlt három évben utcalezárások, performanszok, falshmobok és egész napos utcafesztiválok mutatták meg, milyen jó és hasznos, ha a zajszennyezés csökken, s ha óránként nem autók százai, hanem sétáló családok lepik el az utcát, alakítják ki annak élhetőbb arculatát, és a legkülönfélébb, izgalmas programokkal lehet egy kicsit közelebb hozni egymáshoz az embereket. A több száz családot vonzó alkalmakon olyan zenekarok léptek már fel, mint a Makám, a Szeder, a Dream Ferry vagy épp a Roszica Bolgár Gyermek- és Tánckórus. Emellett szociológiai játékokkal, táncházzal, faültetéssel igyekezték a szervezők még színesebbé tenni ezeket a pár órás vagy akár egy egész napot átölelő dzsemborikat.

Most ősszel, szeptember 20-án ismét lezárásra kerül az utca. Az idei Autómentes világnap és a Gyermekek világnapja alkalmából egy eddiginél is széleskörűbb, különlegesebb fesztivált szervez az utca gyerekprogramokkal, koncertekkel, városnézési fórummal, háztáji piaccal, játszóházzal és még lehetne sorolni. Petíciót is terveznek benyújtani a helyi önkormányzatnak, legalább 5000 aláírással. Szeptember 20-án, vasárnap tehát érdemes lesz elsétálni a Kazinczyba! Vegyetek részt a programokon, vásároljatok a piacon, beszélgessetek a városról, írjátok alá a petíciót, hogy végre legyen egy igazi, ezerarcú sétálóutcánk!

Írd alá petícionkat, legyen sétáló a Kazinczy utca!

fotók: Szöllősi Mátyás