2012. augusztus 10., péntek

Augusztusi Bringás Bolha a Kertben -


Minden hónap második szombatján Bringás Bolhapiacra érkezhettek meg a Szimpla kertbe - a havi rendszerességű program egyre szélesebb körben tevékenykedik, és hónapról hónapra igyekszik mindig valami különlegessel, valami extrával előállni; volt már többször is Goldsprint, ahol az érdeklődők összemér-hették egymással erőnlétüket, vagyis hogy ki milyen gyorsan képes tekerni, szerepeltek már különféle dj-k, akik a zenei aláfestésről gondoskodtak. Augusztus 11-én ismét megnyitja kapuit a piac, és ez alkalommal a veterán bringáké lesz a főszerep - jó néhány nem éppen mai bicajt tekinthettek meg. És természetesen itt lesznek az árusok is, velük a használt bringák, alkatrészek, minden, amire csak szükségetek lehet.



Az augusztusi piacon résztvevő árusok:


Orosz Ádám (használt vázak, alkatészek)
Choma bicycles (használt vázak, alkatészek, egyéb kiegészitők)
Bringamatrica (biciklis matricák)
Fogaskerékpár (csengők, lakatok, ülések, külsők, belsők, pumpák,kesztyűk,pedálok stb.)
Yakkay (dán bukósisakok)
Bringadivat (fényvisszaverős nadrágpántok)
D-fanni (leggingsek, tunikák)
Eb design (ékszerek bicikligumiból)
Tenshibag (futártáskák, pedálszijak, vázvédők)
Imola (biciklis táskák)
Köménymag



A zene most is nagypon fontos szereohez jut; Dj Piry és Dj Peta igazi pedálszaggató zenével kényezteti a vásárba látogatókat!

13 és 19 óra között várunk Minden érdeklődőt!

www.facebook.com/event






2012. augusztus 8., szerda

Simply Sunday - market gardened goods at Szimpla Kert



Surely have heared of it, but in case not, we’d like to attract your attiention to the Gardened goods market that takes place every Sunday since 10th June. Here you can taste/buy the tasty and good quality home-grown and home made goods. Don’t hesitate visiting the market to start to eat well.

Here is a call for those who’d like to take part in selling-vending and boardening the supply:

In Hungary food stores are flooded with bad quality bulk goods that have to travel thousands of kilometers before arriving to the store shelves. Those who seek healthy and fresh food are searching in vain. Family gardens have no gap on domestic food market, most of the farmers just stop growing plants becouse of hindrances in selling. It is our common interest changing the situation. There are more and more gardened goods markets all over Hungary but there are dozens of obstacles.

For encouraging and popularizing the gardened goods movement we decided to open one, named Simply Sunday, on every Sunday in the heart of Budapest: in the 7th district. On 10th June the market opens its gates at 9:00AM at the well-known Szimpla Kert. For the operation of the market the ’Az Élhető Erzsébetvárosért Assotiation (AZÉRT 7)’ and the ’Agri Kulti Pjt’ are responsible. Latter already runs a market at Nagymaros.

 The inhabitants and tourism of the surroundings, the constant growth of demand for good quality aliments makes us believe that the market will be crowded for contentment of both sellers and buyers. The success depens on the farmers, too: whether they can unite to show the delicate home-made food supply in it’s diversity. We count on you, too – please bring your goods on Sundays to Szimpla Kert.



Just those articles of food will be sold at the market that are registered by us and come from reliable farmers. All kinds of aliments are welcome that are allowed to be sold by law, except red meat and fish. Our goal is to make customers meet authentic growers and not to meet the vendors of huge markets such as the ’Nagybani’ market.



In case you’d sell your own goods at the market or for more information please contact us (the organizers):

Bertényi Gábor, bert@szimpla.hu 20/3192-225

Kajner Péter, kajnerp@mail.interware.hu 30/5979-119

Let’s meet every Sunday at Szimpla Kert!



2012. augusztus 6., hétfő

Bachstage a Kávézóban -


A Bachstage trió 2011-ben alakult, három zenész részvételével. Zongorán Kocsis Olivér, nagybőgőn Fánczi Gábor, gitáron pedig Bándi Gábor játszik az együttesben. Elsősorban komolyzenei műveket dolgoznak fel meglehetősen sajátos, könnyed stílusban, de persze olyan módon, hogy a darabok eredeti, komolyzenei jellege is megmaradjon, egyértelműen felismerhető legyen. Repertoárjukban természetesen egészen Bachtól kezdve Csajkovszkijon át Satie-ig nagyon sok mindenkinek a zenéje megtalálható - számos helyen felléptek már és több rádióállomás, így a Bartók Rádió is játssza különleges zenéjüket.


Kocsis Olivér a Kőbányai Zeneiskolában tanult, ahol kiváló eredménnyel végzett 2011-ben, Fánczi Gábor klasszikus nagybőgőt tanult, először a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián, ahol 2011-ben szerzett diplomát, Bándi Gergely pedig szintén a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója volt, és annak 2011-es befejezése után felvételt nyert a Mozarteum Zeneművészeti Egyetemre, Salzburgban, ahol jelenleg is klasszikus gitárt tanul Prof. Robert Wolff tanítványaként.

Nagyon izgalmas és különleges zenei alakulat a Bachstage - mindenkinek ajánljuk, aki szereti a zenei sokszínűséget - legközelebb augusztus 22-én szerdán, 20 órától hallgathatjátok őket - s bár nem a teljes felállásban, de teljes értékűen -  a Szimpla kávézóban!

2012. augusztus 4., szombat

Santa Diver-koncert a Kertben -



Csütörtökön este megjelent az első válogatás cd-nk, a Szimpla Garden Hits, tucatnál is több remek zenekar számaiból lett összeállítva ez a különleges, elsősorban népzenei alapokon nyugvó zenei anyag - mindenképpen szerezzétek be, hiszen olyan előadók szerepelnek a lemezen, mint a Góbé zenekar, a Jónás Vera Experiment, a Kéknyúl Hammond Band, az Iparkutya, a Makám, a Bajdázó, az Egy Kiss Erzsi Zene, az Ilhaam Project, az Őskesztár, a Santa Diver, a Meszecsinka, a Smárton Trió és Harcsa Veronika, a Betti and the Bumbling Bitches, és persze a Szimpla Kert hangjai - akiket mind-mind nagyon jól ismerhettek a Szimpla kert színpadáról!

 

A zene persze folytatódik a kert színpadán ez most azért egy kicsit más lesz, mint amit a válogatás cd-n találhattok; augusztus 7-én kedden a Santa Diver lép fel nálunk (már ők sem először, szerencsére). A törzsi zene találkozása Asimov űrdámáinak hangképével, széteffektezett, majd tiszta hegedű, zajok és gyönyörű dallamok, elszállás, zakatolás, vadulás, minden ezen belül, és kicsit azon túl. Nehéz a Santa Diver zenéjét keretek közé fogalmazni, ugyanis a három zenész rengeteg felé kalandozik egy koncert alatt. Az mindenesetre biztos, hogy friss, lendületes, izgalmas muzsika bomlik ki a fülünk hallatára, ami magával ragadja a közönséget.


A koncert ezen alkalommal is ingyenes, és 20:30-kor kezdődik!

2012. augusztus 2., csütörtök

Szimpla Garden Hits, Klipbemutató és Koncert -



Csütörtökön este 18 órától egy valóban különleges eseményre kerül sor a Szimpla kert falain belül; mostanában egyébként is igen izgalmas dolgok történnek a Kazinczy utcában, és a Kert igyekszik olyan programokkal-eseményekkel kitűnni, mely nemcsak a külföldi vendégek bevonzására-kielégítésére tör, hanem a magyar közönség igényeihez is jócskán igazodik. Nem lesz ez másként ezen a  napon sem, amikor is a Szimpla Garden Hits válogatás cd bemutatójára kerül sor, mely egy olyan hiánypótló gyűjtemény, mi egyrészt a Kertben fellépő zenekarokat igyekszik ismertebbé tenni, egy hordozón megmutatni a nagyközönség számára – méghozzá azokat az együtteseket, melyek elsősorban népzenei gyökerekkel bírnak –, másrészt a Szimplában működő igen jól felszerelt stúdióra kívánja felhívni a figyelmet. A teljesség igénye nélkül olyan előadók szerepelnek a válogatásban, mint a Góbé zenekar, a Jónás Vera Experiment, a Kéknyúl Hammond Band, az Iparkutya, a Makám, a Bajdázó, az Egy Kiss Erzsi Zene, az Ilhaam Project, az Őskesztár, a Santa Diver, a Meszecsinka, a Smárton Trió és Harcsa Veronika, a Betti and the Bumbling Bitches, és persze a Szimpla Kert hangjai – merthogy a legtöbb szimplás nemcsak a vendéglátáshoz ért, de szívesen nyúlnak a legkülönfélébb hangszerekhez is! A Smárton Trió és Harcsa Veronika jó néhányszor játszottak közösen az elmúlt egy évben a Kertben, és munkájuk eredményeképpen megszületett az első közös klipjük, a Do you know? – amit szintén a Szimplában mutatnak be a csütörtöki este folyamán, rögtön a cd sajtóbemutatója után. Mivelhogy az este elsősorban mégiscsak a zenéről szól, így az érdeklődők nem maradhatnak és nem is maradnak élőzene nélkül; 20:30-tól a Smárton trió ad koncertet a Kert színpadán.


A Szimpla Garden Hits háttérmunkálataival kapcsolatosan Barják Andrást kérdeztem arról – aki a Stúdió Szimpla (hangmérnöke, irányítója –, hogy hogyan is jött létre a válogatás, ami a technikai részét illeti, valamint, hogy milyen nehézségek merültek föl, hogyan is zajlottak a háttérmunkálatok, és hogy neki, személy szerint mit jelent ez a cd. András elmondta, hogy a szervezési részben ugyan nem tevékenykedett igazán aktívan, de igyekezett az általa preferált zenekarok közül néhányat bevonni a készülő projektbe, s hogy az ő feladata elsősorban az volt, hogy miután összegyűjtötte az előadók nagyon is különböző stílusú darabjait, elérje, hogy a cd-n ezek mégis egy hangzásvilágot alkossanak, így ehhez egy komoly döntést kellett meghoznia, hogy úgymond „forró” cd-t készít(enek)-e, ami nagyobb átlagos hangerőt jelent, vagy „halkabbat”, ami viszont dinamikusabb hangzást tesz lehetővé. Az előbbi a populáris, divatos, ahogy András fogalmazott, azonban kiemelte, hogy ő az utóbbit választotta, mert az igényes világzenei ihletésű művek nagy dinamikaigényűek, muszáj érezhetően elkülöníteni a halk és a hangos részeket egymástól, s hogy az ilyen lemez hátránya, hogy pl. metróban, autóban hallgatva a halk részek eltűnhetnek a zajban, az előnye viszont az, hogy csendes, odafigyelős környezetben jelentősen élőbb, jobb élményt nyújt. Szóval a lemez azoknak készült, akik nem háttérzeneként kívánják hallgatni, hanem azoknak, akik oda is szeretnének figyelni rá. András elmondta még, hogy számára valóban nagy élmény volt a munka, hiszen „a kiadvány a Szimpla által kedvelt előadókból szemezgetve mégiscsak felvázol valamiféle „látleletet” a kortárs magyar underground zenei szcénáról.” – András azt is fontosnak tartja, hogy az otthoniak mellett – akik láthatóan nagyon is szeretik a korábban említett, Szimplában fellépő együtteseket –, a külföldi vendégek számára is nagyon ajánlja a válogatást, s hogy hisz abban, hogy „az efféle zenei keresztmetszet több mint csupán egy zenei gyűjtő: hiszen a zene kultúránk, azáltal társadalmunk, környezetünk, lelkünk aktuális állapotát mutatja be.”


Smárton trió feat Harcsa Veronika

Izgalmas és különleges este várható tehát a Szimpla kertben – és a Szimpla Garden Hits megjelenése talán nem is lezárása egy folyamatnak, hanem inkább egyfajta kezdet, ami megmutatja, hogy érdemes nagyobb dolgokban gondolkodni, s hogy a közös munka eredményeképpen ilyen klassz dolgok jöhetnek létre. Várunk Mindenkit, aki szereti az igényes, jó zenét – gyertek, és vegyétek meg a válogatás cd-t ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a zenekarok még sikeresebbek és ismertebbek legyenek. Találkozunk csütörtökön a Szimpla kertben!

Szöllősi Mátyás

2012. augusztus 1., szerda

Pap Emese Dorottya kiállítása a kávézóban -


Hétfőn nyílt meg Pap Emese Dorottya kiállítása a Szimpla kávézóban, mely augusztus 23-áig tekinthettő meg - igen sokan voltak kíváncsiak már a bemutató alkalmával is a fiatal képzőművész képeire. Íme egy kis ízelítő, Itt pedig mindent megtaláltok, amit csak az alkotóról tudni érdemes.


Pap Emese Dorottya
(1991- Budapest)

Kapcsolat
papemesedorottya@gmail.com

2012. július 30., hétfő

Szimpla Garden Hits lemezmegmutató -




Az Olimpia alatt is minden megy a megszokott kerékvágásban, így ezen a héten is lesznek ütős programok, példának okáért egy remek koncert kedden, illetve egy zeneünnep augusztus másodikán, melynek keretében lesz a Szimpla Garden Hits lemezmegmutatója, hurrá-hurrá és a Smárton trió és Harcsa Veronika új dalának, a Do You Know?-nak klippremiere - úgyhogy mindenképp gyertek a Kertbe egy kis zenei felüdülésre, hogy aztán újult erővel szurkolhassatok a magyaroknak!



Óriási öröm, hogy végre a Szimpla Kert színpadán láthatjuk-hallhatjuk Kaltenecker Zsoltot. Zsolt az 1705 nevű formációjával érkezik, amiben Dés András ütőhangszerezik-dobol és Piri Béla bőgőzik. A zene a Kaltencker-Dés duó és a triók továbbgondolása, páratlan ritmusokkal és Fender Rhodes-zal, sok improvizációval, nagyszerű zenészekkel, saját számokkal és egyéb finomságokkal.


kedd 20:30-22:00, Szimpla Kert, ingyenes

Kiadjuk az első Szimpla válogatás cd-t! Köszönjük minden zenészenek, aki dolgozott az anyagért, ünnepelni fogunk, összehívunk kicsiket és nagyokat, dalost és dobost, hogy vigadjon velünk eme remek napon. Augusztus másodikán, csütörtök este hattól többször ősbemutatjuk a Smárton trió és Harcsa Veronika most elkészült klipjét, a Do You Know?-t , és ha már ott vagyunk, a Kéknyúl is elhozza a maga filmecskéjét, a Future in a Past Tense-t.

Mindezen csodák után pedig lehet tovább örülni, cd simogatni, zenészeket csodálni, átbeszélgetni az éjszakát, vagy pedig tovább folyni a zenei élvezeteken, ugyanis félkilenctől a Smárton trió vj setje csapódik a látóterünkbe. Nem kisebb dolog lesz ez, mint a kép és a hang összeolvadása, Varga Vince filmjeire a három zenész rögtönöz hang(ulat)ot.

Speciális köszönet a zenekaroknak és a vendégeknek:
Góbé, Jónás Vera, Kéknyúl, Iparkutya, Makám, Bajdázó, Egy Kiss Erzsi, Ilhaam, Őskesztár, Santa Diver, Messzecsinka, Smárton Tria és Harcsa Veronika, Betty and the Bumbling Bitches, a Kert hangjai.

Mindenkit sok szeretettel várunk augusztus 2-án, 18 órától!


www.facebook.com/events