2015. október 13., kedd

Kazinczy nyílt fórum - beszélgetés Budapest és Erzsébetváros jövőjéről

Az idei autómentes gyereknap keretein belül megrendezett első Kazinczy Nyílt Fórumon számos izgalmas kérdés felvetődött; reméljük, hogy folytatódhat a beszélgetés, és egy sorozattá nőheti ki magát a kezdeményezés. Az első alkalom összefoglalója: 


Az Élő Erzsébetváros Egyesület szervezésében került megrendezésre az az urbanisztikai fórum, mely az alábbi (http://goo.gl/X9IElS) cikkből kiindulva igyekezett Erzsébetváros, de valójában az egész város belső folyamataival, várható jövőjével kapcsolatos kérdésekre reflektálni. A Kazinczy utcában, szeptember 20-án tartott Autómentes Gyereknap keretein belül lezajlott fórumon Saly Noémi várostörténész, Olt Gergely szociológus, Kádár Bálint építész, a Kortárs Építészeti Központ Munkatársa és Horn Gabi, az Óvás! Egyesület képviselője vett részt, s amelyet Zsendovits Ábel, az Azért7 Egyesület elnöke vezetett. Első kérdésként az fogalmazódott meg, hogy: Hol is vagyunk most?
Saly Noémi röviden vázolta a történeti hátteret, vagyis hogy miként vált Erzsébetváros jelentős városrésszé Budapesten. A történész hangsúlyozta: elég messzire kell visszamenni ahhoz, hogy (Buda)Pest város történetét áttekintsük. Ami Erzsébetvárost illeti, a kereskedelem beindulása – Lipót Császár idejében –, volt a döntő. És a városnak ezen a területén alakult ki az a kereskedelmi központ, ami – persze egy más formában, de – a kétezres évektől kezdve, például a Romkocsmák megnyitásával párhuzamosan, újra kialakulóban, fejlődőben van. Azok a funkciók, melyek két évszázadon át megvoltak a Király utcában és környékén, egy fél évszázadnyi pauza után most újraszerveződnek; egy olyan helyszínen, ahol a mezőgazdaság és az ipar helyett mindig is a szolgáltatások, a „pénz-költés” dominált.
Olt Gergő már a kétezres évek újraéledéséről beszélt. Illetve arról a tendenciáról, mely a '90-es éveket meghatározta helyi szinten. Mégpedig, hogy azok maradtak az itteni bérházakban, akiknek – főleg anyagi okok miatt – nem volt lehetősége az akkori modernebb, új építésű házakba költözni. Tehát a gentrifikáció, amelyre az önkormányzat, és az egyéb szervezetek számítottak, nem következett be a '90-es években, annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki erről beszélt majd' egy évtizedig. Köszönhető ez annak is, mondta el, hogy sok önkormányzati bérlakás található Erzsébetvárosban, és az, hogy ezeket nem adták el a helyi lakóknak, elsősorban a Madách-sétány kialakításával kapcsolatos tervekkel függött össze, mely aztán nem következett be. A rehabilitációs folyamatok csak a kétezres évektől indultak be. Ennek következményeként az önkormányzat kiürített bizonyos házakat, amik aztán sokáig üresen álltak, és lehetősége nyílt, például a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek, hogy valamit kezdjenek velük. Az épületek persze befektetők kezébe kerültek, emelte ki Olt Gergő, hozzátéve még, hogy érdemes vizsgálni, hogyan (pl. Hunvald-ügy), s hogy kikhez is kerültek ezek az ingatlanok. A kérdésre pedig, hogy hol is vagyunk most, a szociológus úgy válaszolt, hogy elsősorban egy megszakadt gentrifikációjú helyen, ahol az átmeneti funkciónak gondolt „bulinegyeddé” válás tulajdonképpen állandóvá vált.
Kádár Bálint két elemmel egészítette ki a két hozzászólást. Az egyik a térbeli, morfológiai gát. Vagyis hogy Józsefváros mellett Erzsébetváros a legsűrűbben lakott területe a városnak, illetve hogy a turizmus fellendülésével egészen új arculatot és funkció(ka)t kapott a városnak ez a része. A turizmus „meglepő” módon vette birtokba az erzsébetvárosi részt, melynek veszélyei is vannak: példának hozva Velencét, ahol egyfajta kiüresedés figyelhető meg, vagyis a turisták által ott töltött idő annyira lerövidül, hogy a vendég éjszakák száma drasztikusan lecsökkent, s így az elköltött pénz mennyisége is, a kulturális programok látogatottsága stb. De hasonló a helyzet már Prágával is, tette hozzá. Ezek olyan „Disney-landek”, melyek gazdaságilag fenntarthatatlanok.



Hosszú vita folyt a beszélgetésen arról, hogy mennyiben érinti ez a probléma Budapestet, azon belül is Erzsébetvárost, és hol van az a határ, az az embermennyiség, amikor ez a folyamat már visszafordíthatatlanná válik. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy Budapest adottságai egészen mások, mint az említett városoké. Szükség volna azonban azokra a – például a városvezetés által elkészített, esetleg a többi szereplővel (kulturális résztvevőkkel, vendéglátóhelyek vezetőivel, építészekkel, civil szervezetekkel stb.) – közösen kidolgozott alapokra, melyek az ilyen és ehhez hasonló folyamatokat szabályozni tudják. Kádár Bálint úgy fogalmazott, hogy 2013 óta ez változás, és annak felgyorsulása aggasztóvá vált.
Olt Gergő hangsúlyozta, hogy természetesen ez a dolog is „csak” nézőpont kérdése, hiszen vannak szereplők, akiknek ezek a folyamatok kifejezetten jövedelmezők, és nem feltétlenül törődnek a hosszú távú következményekkel. Vannak olyanok, akiknek szintén jövedelmező, de törődnek vele, és igyekeznek óvintézkedéseket tenni. És vannak azok, akik – például lakóként – kifejezetten hátrányát látják mondjuk annak, ami Belső-Erzsébetvárosban zajlik, és jogosan tiltakoznak a „bulinegyed” ellen. „Hozzátartozik ehhez az is – mely szintén a vitaindító cikkhez kapcsolódik –, hogy a lakásárak drágulása, és a bérleti díjak égbe szökése miatt maga a lakások fenntarthatósága is problémássá vált. És mivel a drágulás az egész városra igaz, így – egy 2015-ös felmérés szerint – a város külsőbb kerületeiben sem talál(ná)nak a most itt lakók megfelelő és megfizethető ingatlanokat a maguk számára. Ez egy traumatikus változás, akárhogy is.”
Zsendovits Ábel ezt követően arról érdeklődött, hogy milyen volna az a városkép a jövőben, milyen volna az a mix, mely mindezeket egyfajta egyensúlyba hozhatja. Hogyan kellene kinéznie Budapestnek, mondjuk 10 év múlva?
Horn Gabriella arról a tervhiányról beszélt, ami a műemlékvédelemben mutatkozik meg. Elmondása szerint a városnak, a városvezetésnek nincsen koncepciója arra nézve, hogy Budapest (egyedülálló) épületállományát miként lehetne megvédeni, rendben tartani. Vannak például olyan vendéglátósok, romkocsma-tulajdonosok, akik fordítanak erre pénzt-energiát, de sajnos ez nem mondható el mindenkiről, és nem is várható el teljes mértékben. Ez a szegmens pedig igazán fontos abból a szempontból, hogyan is fest majd Budapest akár tíz-húsz évvel később.
Abban minden beszélgetőpartner egyetértett, hogy nem érezni városlakóként, hogy a városvezetés partner lenne azoknak a területeknek a (tovább)fejlesztésében, és az azokkal kapcsolatban kialakuló problémák kezelésében, melyek egyébként pénzt, hírnevet, arculatot alakítanak ki a város számára – lásd Belső-Erzsébetváros helyzete. A műemlékvédelmi törvény hiányosságai, illetve a szabályok be nem tatása is jól mutatja, hogy a város arculatának formálása – városvezetési, önkormányzati szempontból – meglehetősen hiányos, problematikus. Saly Noémi arról beszélt, hogy más európai országokban, ha valaki – egy vállalkozó, befektető – rendbe tesz egy műemlékvédelem alatt álló házat, akkor adókedvezményben részesül. És a városvezetés értékeli, hogy önerőből újított fel egy, a közösség számára fontos épületet. Itthon inkább a műemlékvédelem ellehetetlenítése zajlik, s ráadásul a legtöbb befektetőnek nem áll érdekében, hogy mindezzel foglalkozzon, tette hozzá.
Olt Gergő példaként szintén Bécset említette az élhetőség, a jövőkép szempontjából. Mégpedig, hogy ott megvan az a támogatási rendszer, mely lehetővé teszi a helyiek számára, hogy elérhetővé váljanak az ingatlanok, s ami a kiüresedés folyamatoknak egyértelműen gátat szab.
Kádár Bálint zárásként arról beszélt, hogy Budapest alapvetően egy jó hely, amelynek lehetősége van, hogy azokat a hibákat elkerülje, melyeket a korábban említett városok elkövettek. Földrajzi fekvése, szerkezete, épületállománya, kulturális sokszínűsége miatt kialakítható (lenne), hogy egyszerre lakjanak itt a családok, idejöjjenek a turisták szórakozni, a vállalkozók is dolgozhassanak, s azok a szegényebb rétegek is érvényesülni tudjanak, akikről szintén szó volt. Az erőforrások rendelkezésre állnak. Ami viszont nagyon fontos: hogy a helyiek magukénak érezzék a várost. Vagyis ne történjen meg az identitásvesztés, hogy a város kiüresedik azok számára, akiké valójában. „Budapest izgalmas hely, ez az előnye például Béccsel szemben. És előtte áll azoknak a hibáknak még, melyek tönkre vághatják adottságait.”

Saly Noémi is ezt a gondolatot erősítette; „Az a jó város, ahol a „bennszülött” jól érzi magát. Azt lenne jó eléri, kikényszeríteni a mindenkori vezetésből – a turizmus átgondolt erősítése mellett –, hogy a városlakók igényei kerüljenek előtérbe.”

fotó és szöveg: Szöllősi Mátyás

1 megjegyzés: