2015. február 25., szerda

Érkezik a Szimpla Garden Hits 3. korongja!


Hamarosan megjelenik a Szimpla Kert harmadik zenei válogatása, a Szimpla Garden Hits Vol. 3. Telis tele élettel, ugyanis az élő koncertfelvételek átvették rajta az uralmat.

A stíluskavalkád azért maradt, ismét az ország legígéretesebb zenei tehetségei zajonganak rajta, Antonia Vai Band, Buster Keaton (UK), Bitang, vagy éppen Freakin’ Disco, de bőséggel muzsikálnak rajta rangos zenekarok is, Korai Öröm, Chalaban, Nemes Transz, Cannaro és még sokan mások. Ez az album tökéletes lenyomata zenei törekvéseinknek, büszkék vagyunk rá, hogy képviselhetjük a magyar zenei élet tehetségeit, a finomakat, a bátrakat, az őrülteket, a dívákat, a kalandorokat, a bohémeket, egy kicsit még a kutyákat is.




Ezeket a dalokat ilyen formában most hallhatod először, bennük van az élő zene varázsa, az egyszeri és megismételhetetlen érzése, benne vagytok ti is valahol, ott álltok a háttérben.
A lemez megjelenése alkalmából ismét az egész Márciust a Szimpla Garden Hitsnek szenteljük, mint lemezbemutató hónap. Íme egy lista az előadókról, számaikról és márciusi fellépési dátumukról, ez persze nem azt jelenti, hogy akkor azt az egy számot játsszák majd másfél órán keresztül.

A SZIMPLA GARDEN HITS VOL 3. SZÁMLISTÁJA, ÉS A FELLÉPÉSEK DÁTUMAI

Cannaro - Lila Akácok
Romantikus sanzon, a legtermészetesebb könnyedséggel
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 4. 20:30 - Szimpla Kert

Subtones ft. Jónás Vera - Again and again
Avant garde és szerelem
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 26. 20:30 - Szimpla Kert

Romengo - Zsav me tute
Hamisítatlan roma életérzés
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 3. 20:30 - Szimpla Kert

Peca - Yosoy Hungaro
Egy felfedezetlen népcsoport folklórja
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 18. 20:30 - Szimpla Kert

Korai Öröm Akusztik - DELTA-X
Akusztikus üzenet egy kisbolygóról
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 11. 20:30 - Szimpla Kert

Freakin’ Disco - Bow
A savban oldott gengszterfilmzene
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 24. 20:30 - Szimpla Kert

Nemes Transz - Exodus
Világzenekaraván
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 10. 20:30 - Szimpla Kert

Chalaban - Sabrine
Nyugaton kel a nap
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 5. 20:30 - Szimpla Kert

Bitang - Bakfitty
Punk-folk az megvan?
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 25. 20:30 - Szimpla Kert

Antonia Vai Band - In the Devil’s catacomb
Dívikus kitérő az ördöggel
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 19. 20:30 - Szimpla Kert

Makarenko - Vajon a kutya?
Minden kutya nevében
Szegény Makarenko sajnos nem lép fel márciusban, de majd máskor!

Buster Keaton(UK) - A világ fájdalmain szteppelő seprű
El sem hinnéd de már rég van ilyen
FELLÉPÉS DÁTUMA: 2015 Március 17. 20:30 - Szimpla Kert

2015. február 19., csütörtök

Kazinczy Élő Könyvtár - Migráns Március

Kinyílik a Kazinczy Élő Könyvtár, most már a természettel együtt, Március 7-én, a Szimpla Kertben. Az első alkalom nagy sikerű hajléktalan, közmunkás és ex-drogfüggő Élő Könyvei mellett, most már bevándorló és menekült emberekkel is beszélgethetsz!
Volt már olyan, hogy egy történet hideg zuhanyként hatott rád? Nagyjából ilyen érzés amikor hallasz egy sztorit ami alapjaiban rengeti meg az előítéleteidet. Persze, hogy vannak előítéleteid.

Egy beszélgetés, vagy ahogyan itt mondani szokás, egy “olvasás” alkalmával felszabadíthatod saját korlátaidat, az így nyert energiából és ismeretből pedig másoknak is bőven adhatsz. Gyere el, ismerd meg társadalmunk alulértékelt, perifériára szorított csoportjait és önmagad!

Mi várható a 2. Kazinczy Élő Könyvtáron?

A Menedék Egyesülettel, az Open Doors Hungary-val és az Artemisszió Alapítvánnyal együttműködve egy sor új Élő Könyvvel bővítettük a Könyvtárat. Március 7.-én már olyan emberekkel is beszélgethetsz, akik valamilyen okból Magyarországot választották saját hazájuk elhagyása után. Hogyan és miért hagyja el valaki a szülőföldjét? Egy jobb élet reményében? A pénz miatt? A család miatt? A politika miatt? Milyen itt lenni? Tengernyi kérdés van még, amire pedig szükség van, az egy kiadós beszélgetés és az abból elinduló változás.

Legyél aktuális, legyél érzékeny, gyere el a Kazinczy Élő Könyvtárra és találj választ kérdéseidre, természetesen most is két nyelven, angolul és magyarul.
időpont: 2015. március 7. 12 óra
Helyszín: Szimpla kert

2015. február 13., péntek

A hónap kávéja: Indian Bibi Peaberrybold washed catucai

A hónap kávéja februárban is egészen különleges ízvilággal várja a fekete arany szerelmeseit a Szimplában - érdemes megkóstolni. S hogy honnan is származik, azt most elmeséljük nektek:

A Dél-Indiai Bangalore partjaitól mintegy 5 órányi autóútra található Suntikoppa városa, ott pedig Faiz Moosakutty kávéültetvénye. Az ültetvény, melyet Faiz édesanyja után Bibinek kereszteltek, 1960 óta van a Moosakutty család birtokában. Faiz 1990 óta vezeti a családi vállalkozást, és azóta dolgozik azon, hogy mintagazdaságot hozzon létre, ezzel pedig a térség legjobb kávéját állítsa elő. Bár nincs hivatalos bio-minősítésük, de minden vegyszermentes, és nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre és a fair trade elvekre is. Rengeteg a munka, hiszen az ültetvényt nem csak az apró kártevőktől, hanem az esetenként arra tévedő elefántoktól is óvni kell. 100 alkalmazottja közül 50 a farmon is él, ahol biztosítják a családtagok oktatását és egészségügyi ellátását is. 
Az így megtermelt kiváló minőségű kávé bőrös-dohányos jegyekkel nyit, majd kicsit megszelídülve teret enged az édeskés, diós ízeknek is.

Faiz farmja a kitűnő példa arra, hogy akkor sem engedünk az elveinkből és igyekszünk háztáji gazdaságok termékeit elétek tenni, ha esetenként külföldről kell beszereznünk egy-egy alapanyagot. Kortyoljátok egészséggel!

2015. február 9., hétfő

Klein Eszter Mirka: Álomszilánkok - kiállítás a Kertben


Klein Eszter Mirka képeiből nyílik kiállítás Február 6.-án a Szimpla Kert galériájában. "Klein Eszter Mirka a nevem és 23 évvel ezelőtt Budapesten születtem. A kreatív ábrázolásmód mindig is foglalkoztatott. Korábban kisebb-nagyobb megszakításokkal több rajzkörben és rajziskolában fordultam meg. A festészettel való ismerkedésemet Herczeg Nándor festőművész barátom segítette.



Mára már ötödik éve, hogy az ecsettel történő ábrázolásmód szerves részévé vált az életemnek és tulajdonképpen minden lehetséges felületet előszeretettel díszítek. Legyen szó vászonról, kül- és beltéri falfelületről vagy emberi bőrfelületről. Hivatásszerűen két és fél éve tetoválóként dolgozom egy belvárosi szalonban. Kiindulási pontként a Február 6-tól Március 8-ig a Szimplában megtekinthető
festményekhez a kiállítás címére, az „Álomszilánkok”-ra reflektálva: Általában éjjelente szoktam festeni. Munkáim valós és fikció jellegű mozaikok egyvelege.



A különböző emberi alakok és részletek mellet, teret kap az állatvilág ábrázolása. Ennek a házasításnak az éppen közvetíteni kívánt hangulat ösztönszerűségének és tisztaságának hangsúlyozása a célom. Több munkámon is megfigyelhetőek véletlenszerű nyugtalan festék csíkok illetve flekkek. Ezzel a hol a festészetem szabadságát, hol a kép rezignáltságát próbálom hangsúlyozni vagy fokozni. Valamint a vásznon közvetített hangulat
álomszerűségére is felhívni a figyelmet.



A képeimet tekintve az első benyomást általában az uralkodó színvilág adja meg. Korábbi munkáim tónusától eltérően az élénkvörös és fekete színkombináció igen erőteljes szerepet játszik. A végtelen éjszakára, az álmokra és a felindultságra utalva. Az egyéb színek is többnyire szimbólumként jelennek meg; láthatatlan belső tartalomként. A helyszínválasztásokat illetően megfigyelhető, hogy többnyire nincs konkrét tér. A fizikális világtól elrugaszkodva a gondolatok ötletek és emlékek
szárnyalása ily módon is szabad önálló pályán mozoghat és alakulhat. Az itt mellékelt linken további képeket találhatsz a

2015. február 5., csütörtök

Have prejudices – come and read them out!


Human rights activism has a new face – the living books change the perception of stereotypes by ordinary people. The living library provides the Readers with a simple and pleasant way to challenge their lack of knowledge about disadvantaged social groups and to have a brand new experience. 

The first Kazinczy Living Library fulfilled its purpose in a brilliant way. Carried out inside the walls of Szimpla Kert, the event involved a big diversity of Books with interesting stories that made the reading process so intriguing, so it had to be prolonged in some cases.

A very important part of the team was the volunteers whose amazing facilitation and co-ordination skills enabled the Readers to feel comfortable and to enjoy fruitful conversations with the Books. 

Having more than 100 guests demonstrated in a brilliant way that the organizational part of the job was done extremely well and evidence for that it is that most people did not know it was the first Kazinczy Living Library event. The Books managed to get visibility for their situation and the visitors, most of whom Hungarians, proved that the Hungarian society is not impartial to its marginalized and stereotyped members.

All of the Readers got familiarized with the personal stories, got emotionally touched by them and managed to build up their personal opinion about homeless people, ex-drug addicts and community workers. They will no longer be misleaded by the often distorted media image of these social groups. 

Deservedly, the Kazinczy Living Library got huge media coverage a big plus was that the international community got involved, a fact, that makes the Kazinczy Living Library one of a kind in Hungary. At the same time, the success rises up the expectations for the next one, but the Kazinczy Living Library team will definitely live up to them.

Kazinczy Living Library EVS önkéntes szemmel


Az emberi jogi aktivitásnak új arca van –az élő könyvek megváltoztatják a hétköznapi emberek felfogását az előítéletekről. Az élő könyvtár egyszerű és kellemes módját kínalja Olvasói számára, hogy kihívás elé állítsák tudásbeli hiányosságaikat a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokról, és hogy egy teljesen új tapasztalattal gazdagodjanak.


Az első Kazinczy Él Könyvtár kiválóan teljesítette célkitűzéseit. A Szimpla Kert falai között az esemény széles választékát kínálta Könyveknek, érdekes történeteknek, melyek olyan izgalmasak voltak, hogy néhány esetben meg kellett hosszabbítani az olvasási folyamatot.

Nagyon fontos részei voltak a csapatnak az önkéntesek, akiknek lenyűgöző segítő és szervező képességei segítették az Olvasókat, hogy kényelmesen érezzék magukat és élvezzék a gyümölcsöző beszélgetést a Könyvekkel.

A több, mint 100 vendég azt bizonyítja, hogy a szervezési feladatokat kitűnően ellátták, erre bizonyíték, hogy a legtöbb ember nem is tudott róla, hogy ez volt az első Kazinczy Élő Könyvtár esemény. A Könyveknek sikerült láthatóvá válniuk ebben a helyzetben, és a látogatók, akik nagy része magyar volt, bizonyították, hogy a magyar társadalom nem pártatlan a perifériára szorult és előítéletekkel szembesülő tagjaival.

Minden Olvasó megismerhette a személyes történeteket, érzelmileg megérintették őket, és sikerült kialakítaniuk egy személyes véleményt a hajléktalanokról, korábbi kábítószer függőkről, és közmunkásokról. Többé nem lehet majd őket félrevezetni a gyakran torz kép által, amit a média sugároz ezekről a társadalmi csoportokról.

A Kazinczy Élő Könyvtár megérdemelten nagy média figyelmet kapott, egy nagy előny volt, hogy a nemzetközi közösséget is sikerült bevonni, ez a tény a Kazinczy Élő Könyvtárat különlegessé teszi a maga nemében Magyarországon. Ugyanakkor, magasra teszi a lécet a következő eseménnyel kapcsolatban, de a Kazinczy Élő Könyvtár biztosan meg át fogja ugrani.

fotók: Todoroff Lázár