A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wattamány Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wattamány Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 28., péntek

Szórakozom éjfél után. Pont.

Nagyon úgy fest, igaz a mondás; a történelem ismétli önmagát – az azonban felettébb szomorú, hogy leginkább az olyan események, problémák, ostobaságok ismétlődnek, amelyektől jobb volna szabadulni, leginkább elfelejteni őket, jobb esetben nevetni rajtuk. A Szimpla kert 2012. december 27-én, egy nem épp kellemes utókarácsonyi ajándékként olyan határozatot kapott kézhez a kerületi Jegyzőtől, miszerint egy nemrég – Rogán Antal 5. kerületi polgármester által – kezdeményezett törvénymódosítás értelmében, mely módosítás egyébként elsősorban a prostitúció visszaszorítását célozza meg, a helynek ezentúl éjfél után zárva kellene tartania.  Régről kell kezdenünk egyébként, ha át akarjuk látni ezt a folyamatot, hiszen nem először próbálják meg a különböző vezetők ellehetetleníteni a 7. kerületben működő helyeket, így magát a Szimpla kertet is. 


Már 2009 óta folyamatosan vagy csendrendeleti szabályozással, vagy egyéb, a mostanihoz hasonló törvénymódosításokkal kívánják elérni, hogy végül is éjfél után ne tarthassák nyitva kapuikat a Romkocsmák. Kissé problémás az, hogy pont a 7. kerület polgármestere, Vattamány Zsolt nem hallatta még a hangját az üggyel kapcsolatosan, és inkább a jegyzőre, illetve a rendőrkapitányra tolja át a felelősséget ahelyett, hogy elmondaná, hogyan is képzeli a probléma kezelését – de bízunk abban, hogy a helyzet változni fog ezen a téren is. Még javaslataink és magunknak a tényeknek a megfogalmazása előtt kérdezzük: kinek jó, hogy bezárják az olyan jellegű helyeket, mint mondjuk a Szimpla kert? A városnak, így a Belvárosnak és a 7. kerületnek is az egyik legkomolyabb bevételi forrása abból származik, hogy honiak és külföldiek egyaránt ilyen jellegű helyeken költik el a pénzüket, s ezen helyek bizony nagyon komoly mennyiségű pénzt fizetnek be adók, és egyéb járulékok formájában. Ez is problémát jelent a vezetés számára?


Az egy dolog, hogy a törvénymódosítás elsősorban a prostitúció visszaszorításáért lépett életbe, s hogy ezt ebben az esetben egy nem létező kategóriaként tudjuk csak kezelni, az viszont érdekes, milyen okokra is hivatkozik a Jegyző és az ő határozata: "közbiztonsági, személy- és vagyonbiztonsági okokra", felrója a helynek, hogy az előtte megálló taxik akadályozzák a forgalmat, illetve hiányolja a zeneszolgáltatásra szóló engedélyt. - A közbiztonsággal soha semmiféle komoly probléma nem volt a Szimpla kertben, semmiféle olyan jellegű esemény nem történt, ami miatt ez kitétel lehetne egy ilyen határozatban. A taxikban nem csak olyan utasok utaznak, akik a Szimpla kertbe érkeznek, így a még hozzánk be sem tért vendégek, és általuk kiváltott események miatt nem volna szerencsés korlátozni egy adott vendéglátóhelyet; arról nem is beszélve, hogy maga a közterület-felügyelet a Szimpla bejáratát parkolóhelyként tartja számon, ami önmagában egy igen erős ellentmondás, és elfogadhatatlan. A zeneszolgáltatáshoz van engedélye a Kertnek, és ráadásul minden olyan intézkedést (szigetelés, a hely bizonyos részeinek átalakítása) megtettünk, amivel nem csak a jogszabályoknak kívánunk megfelelni, de még a környék lakóinak is igyekszünk kedvezni. Évek óta igyekeznek a 7. kerületi vendéglátóhelyek párbeszédet folytatni a kerület- és városvezetéssel, legnagyobb részt – sajnos – sikertelenül, pedig nyilvánvaló, hogy az olyan rendezvényeket – mint a fesztiválok a Kazinczy utcában, a vásárok, a különböző témában megrendezett beszélgetések és konferenciák – azért (is) hoztuk létre, hogy végre közösségként tudjunk funkcionálni, hogy létesüljenek olyan találkozási pontok, ahol bármiről, akár a kerület ilyen jellegű problémáiról is képesek lehetünk beszélni. 

Korábban bagolyszolgálat működött, nyilvános vécéket hoztunk létre a tisztább kerület érdekében. Létre jött az Élő Erzsébetvárosért Egyesület is, mely egybe tömöríti azokat a vendéglátós helyeket, melyeknek fontos a 7. került, s amelyek – a téves elgondolásokkal ellentétben – azért üzemelnek, hogy élhetőbb, jobb és izgalmasabb hely legyen a belvárosnak ezen része. Mi továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszédre!

Ezúton kérjük Rogán Antal parlamenti képviselő urat, hogy:

először is: vonják vissza ezt a törvénymódosítást, és a törvény készítői is tartsák be a törvényt, és készítsék el a kötelező hatásvizsgálatokat és elemzéseket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valós képet kapjanak a 7. kerületről.
Ideje volna annak, hogy a politika ne bújjon jegyzők és rendőrök mögé, ha szabályozni akarja a belvárosi kerületeket, ugyanakkor kezdjen egyeztetést a civilekkel és biztosítson beleszólást az érintettek számára.
Annak is ideje volna már, ha bezárnák végre a mindenki által ismert, turistákat kifosztó „szórakozóhelyeket”, hogy ezek ne rontsák a hírét sem az országnak és a városnak, sem az egyéb vendéglátós helyeknek.
Szeretnénk elérni, hogy a hatóságok éjszaka is tartassák be a meglévő jogszabályokat: legyen éjjel is legalább néhány rendőr az utcán, reggelre pedig legyen tiszta a város! Erre bőségesen ad fedezetet a vendéglátók, szállodák, fapadosok, taxik által befizetett adó.

Hozzuk létre a problémák kezelésére a Belvárosi Egyeztető Fórumot.

És a közterületen elkövetett „közösségellenes magatartásért” kizárólag az elkövetője feleljen!

Kérünk emellett Mindenkit, hogy támogasson minket, akinek fontos az, hogy egy élhető városban létezzünk, ahol éjfél után is szórakozhat az ember, vagy csak egyszerűen beülhet egy sörre vagy egy pohár borra a kedvenc helyére. Ne hagyjuk, hogy korlátozzák a nyitva tartást ezzel korlátozva sok tízezer embert! Csatlakozzatok a facebookon a "Szórakozom éjfél után. Pont." nevű csoporthoz, illetve írjátok alá az online petíciónkat, hogy működhessünk tovább rendben, ahogyan eddig is.

Szőlő