2013. május 9., csütörtök

KÖZÖS LÁBOS - Pályázat civil szervezetek számára


A Közös Lábos minden vasárnap, a Szimplakerti Háztáji Piac keretein belül megvalósuló közösségi főzés. A Közös Lábos az egyik legnépszerűbb dolog a Piac történetében; a főzés nem csak a vásárlókat vonzza vasárnapról-vasárnapra, hanem egyre több civil szervezetet is - akik a piacon kapható alapanyagokból a piac ideje alatt ebédet főznek, és ezt becsületkasszás rendszerben értékesítik. Ez nem csak pénzadományt jelent a nyertes szervezetek számára, hanem lehetőséget tevékenységük megismertetésére a piaclátogatókkal, valamint a tapasztalatok szerint jó alkalom csapatépítésre is. Főzött már nálunk Szása, Sinkó Bori, a Home Dining, az Élelmiszerbank, az Erste Bank munkatársai, A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, a Menhely Alapítvány és még sokan mások. Igyekszünk bővíteni a kört, és bízunk abban, hogy egyre többen kedvet kapnak arra, hogy ilyenfajta tevékenységgel segítsenek, és ismertessék meg szervezeti munkájukat.


A most kiírásra került pályázatra szintén civil szervezetek, egyesületek, alapítványok jelentkezését várjuk, valamint olyan magánszemélyek jelentkezését, akik adományszervezői megbízással gyűjtenének civil szervezetek számára. A pályázati intervallumban - 2013. júliusa és decembere között - 1 vagy 2 alkalmat nyerhetnek el, amikor a piac ideje alatt ebédet főzhetnek és ezt támogatói kasszás rendszerben ebben az esetben is a piacon értékesíthetik. Javasoljuk, hogy két menüvel, egy húsos, illetve egy vegetáriánus étellel készüljenek a pályázók, kb. 100-100 főre. A főzéshez szükséges eszközöket biztosítjuk, az alapanyagok beszerzésében igény szerint segítünk.



Pályázat beadási határideje: 2013. május 31.

IDE kattintva kitölthetitek a pályázati adatlapot

Bővebb információ: Mihály Edina +36-20-427-3375

A Háztáji piac közösségi oldala




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése