2015. október 10., szombat

Két éves a Szimpla Háztáji – interjú Béres Andival, a Bolt főszakácsával

Októberben már két éves a Szimpla Háztáji, amely mára sokak kedvelt reggeliző, ebédelő, kávézó, vagy csak egyszerűen kikapcsolódó, feltöltődő helyévé vált. Már két éve megbízhatóan magas minőségű termelői alapanyagokból készült reggeli és ebéd menükhöz juthatsz hozzá; kóstolhatsz finom sütiket, poharas édességeket, kávékülönlegességeket, frissen facsart leveket, turmixokat, szörpöket, de már egy ideje kézműves söröket és minőségi borokat is. A boltocska csinosodott az eltelt idő alatt, az alapkoncepcióból viszont nem engedett, néhány hete pedig már a Tripadvisoron is ajánlják, a Felelős Gasztrohős pedig minősített fenntartható étteremmé is avatta.


Úgy gondoltuk, hogy az volna a legjobb, ha valaki olyan mesélne nektek a Háztájiról, aki igazán látja, hogyan változott a hely az elmúlt két év során, és aki a rejtelmekbe is belelát, aki a finomságokat készíti nektek. Béres Andi irányítja a konyhai részt, vele olvashattok egy rövid kis interjút a Szimpla Háztáji Boltról:

2 éves lesz most 14-én a Bolt, mit gondolsz, milyen volt az eltelt időszak?


Mivel a nyitás óta részese vagyok a Háztáji történetének, jól látom valóban, hogy mik történtek az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, valóban nagyon sikeres volt ez a két év, és az alap célkitűzés mellett, hogy a Szimpla Háztáji Piacon árusító őstermelőkkel együttműködve egy olyan helyet hozzunk létre, ami nagyon barátságos, otthonos, bensőséges, már-már családi, az is igaz, hogy minőségi dolgokat árulunk teljesen elérhető áron. Maga a hangulat, amit sikerült kialakítani, hogy a magyar vásárlók és a külföldiek számára is otthonos a hely, ahová tényleg szeretnek visszajárni, nagyon szuper dolog, és hogy folyamatosan tudunk változtatni a kínálaton, új ötleteket valósítunk meg, még csalogatóbbá teszi a Háztáji boltot. Kicsit olyan ez a hely, mintha a nagyihoz mennél haza ebédelni, ahol mindig vár egy meglepetés, egy különlegesség, egy olyan finomság, amire nagyon vágysz, amit szeretsz. A rohanásban, úgy gondolom, mindez nagyon fontos, ez az otthonság-érzet.

A Piaccal való együttműködés azt jelenti, hogy kizárólag onnan szerzitek be az alapanyagokat?

Igen, tulajdonképpen ezt jelenti, nagyjából 80%-ban onnan származnak az alapanyagok; legfőképp a húsok, zöldségek, gyümölcsök, lekvárok. A Szimpla tavasztól saját pékséget is üzemeltet, így a szendvicsekhez, azokhoz, amikhez például pékárú szükséges, szintén saját magunknak készítjük el a dolgokat. Fontos a piaccal való együttműködés azért is, mert vasárnap be tudjuk szerezni azokat az alapanyagokat, amikre a héten szükségünk van. Illetve ezt úgy is mondhatnám, hogy az aktuálisan kapható termékekből kialakítjuk, milyen menü legyen a héten; átgondoljuk, hogy mi az, amit az emberek szívesen ennének. Hétfőtől vasárnapig kapható nálunk menü, de mivel a paleo-táplálkozás egyre több embernek fontos, kedden és csütörtökön paleo-ebédet főzünk, szerdán pedig vega menüvel várjuk a vendégeket.

Sokáig nem volt ez ilyen tematikus, ugye?

Igen, sokáig csak összeállítottuk, hogy a héten milyen ételeket szeretnénk főzni, de nem volt ennyire tudatos a kínálat. A vega-menüvel, a paleo-sütikkel, pohárkrémekkel egy sokkal nagyobb réteget tudunk kiszolgálni, és az elmúlt évben sokkal átgondoltabb lett, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze a menüt, rakjuk egymás mellé az ételeket. Vannak állandó dolgok is; szendvicsek, pohárkrémek, a smoothie-k vagy például a szürkemarha gulyás, ami nagy kedvenc, és valóban különlegesség a városban. Vannak a tapas-tálak, különböző krémekkel, amiket szintén mi, helyben készítünk, nyáron nagyon mentek a gyümölcslevesek, mindenki azokat kereste, de ugye a hidegebb időben ezek már nincsenek. Szintén nagyon szeretik a 100%-os gyümölcsleveket, amiket szintén a piacos termelőktől szerzünk be. A hétvégi menüt pedig mindig nagyon házias jellegűre vesszük, gyakran vannak klasszikusnak számító levesek és főzelékek, és ha jól vannak elkészítve, szintén nagyon finomak tudnak lenni.

Milyen korosztály jár a Háztájiba? Fiatalok inkább, vagy az idősebb generáció képviselői is?

Minden korosztályból vannak vendégeink. És nagy öröm, hogy a külföldön élő magyar vendégeink gyakran előre ideszólnak az üzletbe, hogy ekkor és ekkor érkeznek, és ezt vagy azt az ételt szeretnék esetleg enni – mi pedig természetesen elkészítjük nekik. Nincs ennél jobb érzés, mert ez is a családi, házias jelleget erősíti és megbizonyosodunk mindig arról, hogy számítanak ránk, és hogy fontos az, amit csinálunk, nekik, személy szerint.

Honnan szerzed az inspirációkat? Szoktál ellesni trükköket? Gondolom, figyeled, mi történik gasztronómiai téren...

Szoktam figyelni műsorokat, olvasok cikkeket, és amit Mautner Zsófi csinál, nagyon tetszik nekem. Persze egy az egyben sosem veszek át semmit, nincs is erre szükségünk a Háztájiban, de jó az, ha lát vagy hall az ember valami izgalmasat, amit aztán egy picikét máshogy, de ő is kipróbál.

Mire készültök a mostani, szülinapi héten?

Elsőként az volt a nagy szülinapi meglepetés, hogy kapott a Háztáji egy új ablakot – nagyon szép lett. Szükség volt erre a megújulásra, így sokkal komfortosabb; kinyíltunk az utca felé, ami nagyon fontos, több széket és asztalt használhatunk, sokkal többen tudnak leülni és fogyasztani nálunk....

Gondolom, ha tényleg sétálóutca lenne a Kazinczy, akkor ilyen szempontból is más lenne a helyzet, ugye?

Igen, az remek volna, mert még otthonosabb lenne a hely, nyithatnánk jobban az utca felé, tavasszal, ősszel és nyáron sokkal többen ülhetnének kint, vidámabb lenne a Háztáji is. Szerintem jót tenne az utcának. Arra kértük egyébként a vásárlóinkat a Piacon és a facebookon is, hogy írják meg nekünk, melyek voltak a kedvenc ételeik az elmúlt két évben, és a szavazatok alapján fogjuk összeállítani a heti menüt, vagyis a legmenőbb, legkedveltebb ételeket készítjük a Háztáji vendégeinek. És ez az egész évben megmarad, vagyis ezentúl lesz egy olyan nap a héten, amikor az óhajok szerint állítjuk össze az aznapi választékot. Az ünnepi héten is nagyon sok finomsággal, különlegességgel várjuk a Háztáji vendégeit!



Az október 12-ével kezdődő ünnepi hét menüje:


Hétfő: Húsleves cérnametélttel és rántott hús burgonyapürével, ubisalival
Kedd: Chilis édesburgonyaleves, Székelykáposzta paleo-tejföl
Szerda: Gombaleves csipetkével és cukkínis rakott burgonya
Csütörtök: Narancsos répakrémleves, illetve paradicsomleves baconbe tekert csirkemáj édesburonya-pürével

Péntek: palócleves (zöldbabból), gulyásleves és aranygaluska

Szombat: tárkonyos raguleves, töltött paprika főtt burgonyával

Vasárnap: Zöldborsóleves és Vadas marhaszelet spagettivel. illetve marhaszelet meggyszósszal főtt burgonya

fotó: Szöllősi Mátyás

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok, Andikám. Nem fenyegetőzésképpen mondom, de meg foglak látogatni benneteket. Puszillak és további sikereket kívánok, Ági. (Puska)

    VálaszTörlés