2011. október 5., szerda

10!


Ma 10 éve, hogy a Szimpla kávézó a 7. kerületi Kertész utca 48. szám alatt megnyílt. Sokáig nem nagyon volt hozzá hasonló hely a városban és hamar kiderült, hogy komoly igény van arra, hogy a Szimpla terjeszkedni kezdjen és így fokozatosan új tagokkal bővült a Szimpla-család.

Bizonyára sokan emlékeznek az első Szimpla kertre, amely még a Kazinczy utca egy másik részén üzemelt, 2002-től, és egyedi hangulatával, eldugottságával hamar bevonzotta a felfedezésre éhes/szomjas vendégeket – a mostani Kert csak 2004. május 14-én nyitotta meg kapuit és alakul-formálódik ma is, folyamatosan. Ott volt a kisKert, amely a Hegedű utcában üzemelt, 2004 és 2005 nyarán, és igen maradandó pillanatokat szerzett nem csak az odalátogató vendégeknek, hanem a Szimpla csapatának is. A Dupla, összeköttetésben a Kávézóval, 2003 és 2010 között működött – és ma már nagyon sokaknak hiányzik, már csak azért is, mert így a Kávézó és annak pincéje is komoly változásokon esett át, és esik át folyamatosan. 2010 és 2011 nyarán Balatonfűzfőre is leköltöztünk., megvalósítva a Szimpla házat, egy egészen új környezetbe helyezve mindazt, amitől is Szimpla a Szimpla – talán ezt magyarázni sem kell igazán.

2007-ben Berlinben is feltűntünk, a Gartner srt. 15. szám alatt, 2011 szeptemberétől pedig Vácon a Szimplavé, illetve a Badehaus Szimpla Musiksalon vár mindenkit; ez utóbbi szintén a német fővárosban. A Szimpla története, nagyon úgy tűnik, nem egyszerűsödik, hanem az eltelt tíz év után meglehetősen bonyolult képletet mutat; de hát, talán ez az egyik legfontosabb dolog, mert igyekszünk mindenből tényleg a legjobbat kihozni, folyamatosan újítani, megújulni, mert így működünk jól és igazán hatékonyan.

Ne feledjétek, ma 10 éves a Szimpla. Ezzel a rövid kis összefoglalással szertnénk érzékeltetni; hány helyen és milyen sokféle formában létezhet szinte ugyanaz, mert mindegyik hely valójában a Szimpla kávézónak köszönheti létét: ha az nincs, talán a többi se lett volna. Figyeljétek a programokat, a születésnap idén tíz napig tart, úgyhogy nem maradhattok le gyakorlatilag semmiről!

Jó Szimplázást Mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése