2012. július 1., vasárnap

Szimplák és street art Berlinben -



A Szimpla vendéglátó család hatodik tagja nyitotta meg kapuit Berlinben, még tavaly szeptember folyamán. A három éve sikeresen üzemelő berlini Szimpla Café tapasztalatait is felhasználva nyílt meg a Badehaus Szimpla Musiksalon (Revalerstrasse 99), mely közösségi tér és klub funkciókat egyaránt ellát. A berlini Szimpla kávézó eddig is fontos szereplője volt a magyar kulturális élet szervezésének a német fővárosban, elég csak a Karneval der Kulturen tavaly elnyert díjára gondolni, és a Badehaus is igyekszik minél szélesebb körben tevékenykedni és beilleszkedni egy és újat mutatni egy olyan városban, ahol bizony ez komoly kihívásnak bizonyul. A névválasztást az indokolja, hogy az épület egy szerelő-pályaudvar szolgálati fürdőhelyiségeként szolgált egészen annak bezárásáig. A volt pályaudvari területen egy óriási kulturális és szórakoztató negyed épült,


és épül-alakul folyamatosan, melynek egyik tagja lett a Szimpla, miután sikerrel pályázott a tulajdonos befektetőtársaságnál.


A Badehaus első koncertjét Palya Bea adta, majd a szabadkai Gyass (Lajkó Félix zenekara), a Nadara - Transylvanian Gipsy Wedding Band Marosvásárhelyről, a makedón Foltin ("pseudo-emigranski cabaretska"),  a cseh Dva ("non-exist nations folklore") volt hallható. Fellépnek állandó jelleggel berlini zenekarok is (Juri and the Gagarins, Whatever Rita Wants, the goodnight circus). Heti jam-session és bárzongora est színesíti a zenei programot. Egyébként is az egész környék, a telep rengeteg látni-hallani-átélni valót kínál; a Badehaus közelében egyéb vendéglátóhelyek, teraszok elégítik ki az igényeket. Mintegy 100 méterre boulder-terem áll rendelkezésre a mászás szerelmeseinek,


illetve nem szabad megfeledkeznünk az egész környék alaphangulatáról sem; maga a helyszín, főleg este-éjszaka kiváltképp izgalmas, már-már lenyűgöző - a hatalmas felületek itt kiválóan alkalmasnak bizonyultak arra, hogy a street art felüsse a fejét, és bizony jócskán szétterjedt: a tűzfalak, az egykor üres felületek ma színesek, különleges rajzok-festmények borítják azokat. 


De persze ne feledkezzünk meg az első berlini Szimpláról sem; ha valaki betévedne a Gärtnerstraße 15 szám alatt található kávézóba, ami egyébként meglehetősen közel található a Badehaus-hoz; az igazi kávézós Szimpla-hangulatot talál majd, annyi különbséggel, hogy itt reggelivel, koktélokkal, és egyéb különlegességgel (is) várjuk a vendégeket.

 
A berendezés, a dizájn azonban nagyon is szimplás. Reméljük, hogy a Badehaus környékéhez hasonlóan Budapesten is kihasználásra kerülnek minél hamarabb a hasonló jellegű terek (hiszen van belőlük bőven) s hogy az olyan csoportok, mint a suppre-neopaint izgalmasabbá, szebbé alakíthatják majd az üres, kopár felületeket!
Ha Berlinben jártok, feltétlenül gyertek el az itteni Szimplákba!

Bővebb információ: www.badehaus-berlin.com

Szőlő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése