2012. október 3., szerda

ELEVEN Szimpla - 11 éves a szimplaság

Nagyon úgy tűnik, hogy megint eltelt egy év és bizony október 5-én már 11 éves lesz a Szimpla Kávézó - az első Szimpla a város történetében! Itt merengünk már több mint egy évtizede, de jól van ez így, akárki akármit mond, hiszen egyrészt jó betérni egy kávéra vagy bármi másra hozzánk, másrészt cselekedtünk is ez alatt a bő tíz év alatt rendese. Tavaly, a 10. évfordulón jó kis fesztivált tartottunk, nyilván emlékeznek rá azok, akik gyakran ellátogatnak hozzánk a Kertész utcába, és idén sem szeretnénk persze, ha Szimpla-szülinap nélkül maradnátok: úgy volna jó, ha valóban mindenki otthon érezné magát nálunk, és egy igazán bensőséges, már-már meghitt bulit csaphatnánk a kávézóban.

 
 A Kertben hetente megrendezésre kerülő piac alapanyagaiból finom étkeket készítünk, és aki Szimpla kártyával érkezik és használja is azt, az 50%-os kedvezménnyel fogyaszthat ezen a napon. Amennyiben igazolni tudjátok, hogy már 2001. október 5-én, vagyis az első olyan napon is jelen voltatok, amikor a Kávézó nyitva tartott, akkor pedig mi álljuk az estét cakkumpakk, úgyhogy nem kell visszafogjátok a fogyasztási kedveteket! Ehhez persze megdönthetetlen bizonyítékokra, igazolásokra, beszámolókra, dátumos (nem hamisított) fényképekre van szükség, amiket a szimpla@szimpla.hu küldjetek Eleven Szimpla tárggyal. Ezek mellett természetesen minden történet, vers, verstöredék, eposz, ének, videó-felvétel szóba jöhet, ami a birtokotokban van, ne legyetek restek ezeket sem megosztani velünk, hogy aztán mindez a rengeteg anyag a szimplaság részét képezhesse!
18 órától színházi előadás is várható, méghozzá a Józan Babák playback-színháza. És este 11 órakor kerül sor a szülinapi ELEVEN-torta felvágására! Várunk mindenkit a Szülinapon, gyertek, ha szeretitek a kávézót, és újabb itteni élményekkel gazdagodnátok, s akkor meg pláne itt a helyetek, ha csak most készültök felfedezni az első Szimplát! 

Éljen a szimplaság!
  
facebook-esemény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése